promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Július 29-re elfogynak a Föld éves erőforrásai
Borítókép:  Párizsban is a szökőkutakba tudnak a legjobban hűsölni a gyerekek. Forrás: AFP/Philippe Lopez
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Global Footprint Network adatai szerint bolygónk lakossága július 29-re használja el a Föld egyéves erőforrásait – állítja közleményében a WWF Magyarország.

[[adv]]

A Természetvédelmi Világalap (WWF) magyarországi szervezete közleményében azt írja, hogy minden évben hamarabb és hamarabb jön el a túlfogyasztás világnapja. 1970-ben még december 23-án értük el ezt a napot, 2017-ben augusztus 2-ára, tavaly pedig augusztus 1-jére esett ez a nap. A WWF közleménye szerint most úgy használjuk bolygónk erőforrásait, mintha 1,75 Föld állnak rendelkezésünkre – pedig tudjuk, hogy ez nincs így!

A szervezet magyarországi kommunikációs vezetője, Antal Alexa egy pénzügyi hasonlattal szemléltette a problémát: ha a természeti tőkének csak a kamataiból élünk, akkor a tőke még unokáink számára is elegendő anyagi forrást biztosít majd.

„Ha ezzel szemben mindig tovább nyújtózunk, mint ameddig a takarónk ér, és a kamaton túl az alaptőkéhez is hozzányúlunk, az elkezd fogyni, és végül teljesen kimerül a számlánk”

– emelte ki. Majd hozzátette, hogy a természet még eltart minket egy darabig, de az extrém időjárási jelenségek már jelzik, hogy az ökoszisztéma összeomlása nincs annyira messze, mint gondolnánk.

Természetesen a július 29-e csak egy globális átlag, országonként, sőt régiónként eltérő dátum jelenti a túlfogyasztás napját. Ugyanis a világ népességének 80 százaléka olyan országban él, amely több erőforrást használ fel, mint amennyit az ökoszisztéma meg tudna újítani.

Erre jó példa, hogy az európai túlfogyasztás napja idén május 10-re esett, vagyis ez azt jelenti, ha mindenki úgy élne, mint az átlagos EU-s állampolgárok, akkor a Föld éves tartalékai már azon a napon kimerültek volna.

Magyarország az európai és a világátlag között helyezkedik el: a túlfogyasztás határát ebben az évben június 14-én értük el – állítja Antal Alexa. Természetesen az országonkénti lista mást mutat:

  1. Katar, február 11.
  2. Luxemburg, február 16.
  3. Egyesült Arab Emírségek, március 8.
  4. Bahrein, március 10.
  5. Kuvait, március 11.
  6. Amerikai Egyesült Államok, március 15.
  7. Kanada, március 18.
  8. Dánia, március 29.
  9. Ausztrália, március 31.

A lista legalján olyan országokat találunk, mint Marokkó, Kirgizisztán, Niger, Albánia vagy Pápua Új-Guinea.

A szervezet arra figyelmeztet, hogy a javulás érdekében sürgős lépéseket kell tennie az egész világnak. Mindennapi példákkal is segítségünkre vannak:

  • szigeteljük megfelelően otthonainkat
  • autózás helyett kerékpározzunk, használjuk a tömegközlekedést, vagy egész egyszerűen gyalogoljunk
  • fogmosás, borotválkozás, mosogatás közben ne folyassuk feleslegesen a vizet
  • a papírral bánjunk takarékosan
  • környezetbarát tisztítószereket vásároljunk
  • csak azt vegyük meg, amire tényleg szükségünk van
  • igyekezzünk meghosszabbítani tárgyaink élettartamát.

„Vásárláskor műanyag zacskó helyett vigyünk magunkkal vászonszatyrot vagy hátizsákot, és lehetőség szerint válasszunk olyan termékeket, amelyek nincsenek becsomagolva vagy csomagolásuk újrahasznosítható”

– zárja közleményét a WWF Magyarország.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás