promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ferenc pápa sem tűri tovább a műanyagokat, száműzi őket
Borítókép:  AFP/Gregorio Borgia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Vatikán évi több ezer tonna hulladékot termel, melynek több mint felét most is szelektíven gyűjti. Ám a pápa ennél is tovább megy, teljesen lemond az egyszer használatos műanyagokról.

[[adv]]

A műanyagmentes júliust sokan próbálják tartani, maga a pápa is. Erre abból következtetünk, hogy a Vatikán köztisztaságért és kertjeiért felelős igazgatója tolmácsolta a Vatikán honlapján a katolikus egyház legfőbb vezetőjének szavait: műanyagmentessé kell tenni az országot. Mármint a világ legkisebb államát, a Vatikánt.

A Vatikán – a pápa környezetvédelemről szóló, Laudato Sii nevű enciklikája nyomán – 2016-ban állította fel „eco-centrumát”, vagyis szelektív hulladékgyűjtő rendszerét. Akkor még csak a keletkező hulladék 35 százalékát gyűjtötték bontva, ma 55 százaléknál tartanak. Két-három éven belül 75 százalékra szeretnének eljutni. Emellett a köztisztasági hivatal teljesen leállította az egyszer használatos műanyagok beszerzését, s azt várja, hogy év végéig kisöpörhessék a padlást, s megszabadulhassanak tőlük. (Fotó: AFP/Dani Pozo)

A Vatikán komolyan veszi a szelektív gyűjtést: az EU hulladékkódjai közül 85-öt gyűjtenek elkülönítve.

A városállamban több ezer tonna szemét gyűlik össze évente, ezen felül mintegy 400 tonna zöld hulladék, melyet szintén elkülönítve komposztálnak.

A legnagyobb probléma a Szent Péter téren van, itt ugyanis a zarándokok valósággal halmozzák a műanyag és egyébb hulladékot, és szerteszét hagyják maguk után.

A környezetvédelem témája már II. János Pál alatt is hangsúlyos volt a Vatikánban, melyet XVI. Benedek még hangsúlyosabbá tett. Ő volt az, aki alatt a VI. Pál terem tetejére egy 5 000 négyzetméteres napelemrendszert szereltek. A folyamat nem állt le: idén januárban a Vatikán rendkívül alacsony energiaigányű LED-égőkkel látta el a Szent Péter székesegyház belsejét.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás