promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
HongMeng: saját operációs rendszerrel válaszol a botrányra a Huawei
Borítókép:  pandaily.com
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Huawei már régóta dolgozik saját telefonos operációs rendszerén, a HongMeng OS-en, így nem érte teljesen felkészületlenül az Androiddal történő szakítás, amely az USA és Kína mostanra elmérgesedett gazdasági kapcsolatának egyik eredménye lett.

Ugyan a kínai óriásvállalat minden bizonnyal nem tervezte volna lecserélni a Huawei termékeken kiválóan muzsikáló Android rendszerét, most egyelőre mégis úgy tűnik, hogy a jövőben meg kell tőle válnia, és helyette élesíteniük kell a 2012 óta fejlesztés alatt álló saját operációs rendszerüket a HongMeng OS-t.

Erre októberben fog sor kerülni, mikor is 1 millió új mobilon kezdik meg a rendszer tesztelését. Azt még nem lehet tudni, hogy pontosan mely típusú készülékek kerülnek az első körben górcső alá, az viszont már biztos, hogy a jelenlegi zászlóshajó, a Mate 30 nem rendelkezik majd HongMeng OS-sel, hanem először a belépő szintű és középkategóriás telefonokra összpontosítanak majd.

Az új operációs rendszer tesztelését és bevezetését mindenképpen Kínában kezdi meg a cég, és csak később, miután a globális igényeknek megfelelően továbbfejlesztették azt, tervezik majd terjeszteni Kínán kívül is, ahol a híresztelések szerint Ark OS, Red Dream OS vagy Oak OS néven kerülhet bevezetésre.

Forrás: wccftech.com


A HongMeng OS tesztelésében a Huawei partnerei, az Oppo és a Vivo vállalatok is besegítenek, akik az eddigi eredmények függvényében arra a következtetésre jutottak, hogy a rendszer már most 60 százalékkal gyorsabb, mint az Android. Igaz, ezt eddig csak kínai források erősítették meg, és ebben az is közrejátszhat, hogy Kínában nem elérhetőek az Android legfőbb szolgáltatásai, a Kereső, a Google Maps, a Drive, a Gmail és a Play Áruház, illetve a közösségei portálok sem.

A fentieket figyelembe véve, az már most könnyen elképzelhető, hogy a Huawei valóban megalkotott az Androidnál egy jóval gyorsabb és gördülékenyebb rendszert a kínai piacra. Azonban a cég nemzetközi szinten gondolkozik, így jól tudják, hogy a Google szolgáltatásaira továbbra is szükségük van, ha a jövőben is a világ második legnagyobb okostelefon-gyártója szeretne maradhatni. Ebből kifolyólag több irányban is igyekszik magát bebiztosítani a vállalat.

Forrás: TNW


Egyrészt komoly tárgyalásokat folytatnak a legnagyobb orosz multimédia szolgáltatóval, Rostelecom-mal, amely cég tulajdonában van az oroszok saját operációs rendszere, az Aurora, ami egyébként a finn Sailfish OS-en alapul. Többek közt arról is megállapodott a két fél, hogy a Huawei építheti ki az 5G hálózatot Oroszországban.

Forrás: gsmarena.com


Másrészt a kínai óriásvállalat jogi szakemberei is felvették a kesztyűt, és beperelték az Amerikai Egyesült Államok kormányát, megtámadva National Defense Authorization Act. (NDAA) 889-es cikkelyét, amely nem csak megtiltja az Egyesült Államok kormányzati szerveinek és azok partnereinek, hogy a Huawei készülékeit és szolgáltatásait használják, hanem attól is eltiltja őket, hogy pénzbeli támogatást vagy hitelt adjanak olyan harmadik félnek, aki Huawei termékeket vagy szolgáltatásokat használ. Erre alapozva alkotmányellenességgel vádolják az USA kormányát.

Nem dőlt el még semmi végérvényesen, azonban a Huawei minden eshetőségre felkészült. Természetesen számukra is az lenne a leginkább megnyugtató, ha Trump és kormánya levenné a céget valamilyen módon a feketelistáról, és megmaradna az amúgy rossznak egyáltalán nem mondható kapcsolatuk a Google-lel. Hogy erre sor kerülhet-e a sok hűhó közepette, nehéz lenne megjósolni, az viszont biztos, hogy a június végi G20 tárgyalások, ahol a kínai és az amerikai kormányfő is részt vesznek, hozhat még fordulatot az ügyben.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás