promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Az Iron Maiden beperelte az egyik legrégebbi játékfejlesztő céget
Borítókép:  PC Gamer
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Nem kevés pénzre, két millió dollárra perelte be a népszerű heavy metal zenekar, az Iron Maiden az egyik legrégebbi, és sokak számára jól ismert 3D Realms stúdiót, méghozzá plágium vádjával.

A 3D Realms (akinek többek közt olyan nagy klasszikusokat is köszönthet a világ, mint a Duke Nukem vagy Shadow Warrior) legutóbbi, még tavaly PC-re megjelent játékával, az Ion Maiden-nelfügg össze az eset, melynek van is némi alapja, hiszen eléggé feltűnő a hasonlóság a banda és retro-shooter névválasztása közt. És bár a legendás zenekar valószínűleg nem szorul rá erre az összegre, úgy tűnik, mégsem szeretnének elmenni szó nélkül a plágium gyanúja mellett, arra hivatkozván, hogy a fejlesztő névválasztása könnyedén megzavarhatja a vásárlókat.
 

Forrás: BBC


Ami tovább nehezítheti a játékfejlesztő cég sorsát, hogy a címen kívül egyéb átfedésekre is hivatkozik az együttes mögött álló cég, mint például, hogy a zenekar már 2016-ban kiadatta a saját fejlesztésű videójátékát, a Legacy of the Beast-et, és a 3D Realms a mostani, hasonló „látványú és érzésű koppintásával” befolyásolhatja annak jövőbeni sikerességét. Továbbá hivatkoznak arra is, hogy az Ion Maiden főhőse, Shelly Harrison egyértelmű utalás a zenekar egyik alapítójára és basszusgitárosára Steve Harrisre.
 

Forrás: comicbook.com


Azt nehéz megmondani, hogy ezek a „nyomós” érvek mennyire fogják meghatni a bíróságot, viszont az elképzelhető, hogy valami retorzióra mégis számíthat majd a fejlesztő, és jó esetben csak a játék címét szükséges megváltoztatniuk. Így meglehet, hogy az idén vagy jövőre PlayStation 4-re, Xbox One-ra és a Nintendo Switchre is megjelenő játék már más néven fog a boltok polcaira kerülni.

Mi továbbra is kedveljük mindkét, a kategóriájukban nagyszerű legendát, ezért reméljük, hogy békésebb úton is el tudják majd rendezni egymás közt ezt az affért.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás