promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Mortal Kombat XI: jött, látott, és akár még győzhet is
Borítókép:  gamesradar.com
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Immár egy hete nyüstölhetik a rajongók a Mortal Kombat legújabb felvonását, és valószínűleg még egy ideig fogják is, mivel bőven kínál játszható tartalmat, ráadásul igen pozitív kritikákat gyűjtött be a különböző szaklapoktól, és többnyire a gamerektől is.

Az új Mortal Kombat részeket mindig lelkes várakozás előzi meg, és ez most sem volt másképp a XI. rész esetében sem. Várni pedig megérte, mert határozottan egy jól sikerült darabról beszélhetünk, és nem szimplán csak egy újonnan lehúzott bőrről. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a jelentősebb szakportálok is közel maximum pontszámokat adtak a játékra, illetve az eladások is egész jól alakulnak már egy hét elteltével is.

Apropó eladások, ugye nem csak az alapjátékért fizethetünk, de rengeteg játékbeli tartalmat (skineket, felszereléseket, új képességeket, és még sorolhatnánk) vásárolhatunk meg már az elejétől fogva. Konkrétan ki is számolták, hogy akár 6 440 dollárt, azaz 1,8 millió forintot is költhetünk el a mikrotranzakciókra, ha az összes plusz kiegészítőt meg szeretnénk venni.

Forrás: Android Central


Természetesen a legtöbb extra tartalmat elérhetjük játékon belül kitartó kristály- és pontgyűjtögetéssel, melyeket a sztori előrehaladtával és a tornyok teljesítéséért, illetve a heti összesítésben elért jó helyezésekért kapunk. Ezenkívül a Kriptában a ládák nyitogatásával és titkos helyszínek felfedezésével szerezhetünk meg rengeteg kiegészítőt, azonban ezeket csak randomszerűen. Így a türelmetlenebb játékosok, illetve aki nem a véletlenre akarja bízni az elnyert plusz dolgokat, azok elébe vághatnak ily módon némi pénz kicsengetésével.

Forrás: Digital Trends


Talán ez az egyetlen dolog, ami a játékkal kapcsolatban komoly nemtetszést váltott ki a játékosokból, és ennek éles hangot is adtak különböző fórumokon. A készítők pedig azzal védekeztek, hogy ugyan valóban rengeteg kiegészítést lehet megvásárolni a store-ból, azonban azok semmilyen játékbeli előnyt nem nyújtanak, valamint a játékban is el lehet érni őket idővel, még ha nem is feltétlenül választhatjuk ki ilyenkor, amit szeretnénk.

Hogy valamennyire kompenzálják a játékosok elégedetlenségét, a NetherRealm Studiosnál úgy döntöttek, hogy minden vásárló hamarosan kap egy ajándékcsomagot, ami 500 000 coint, 1 000 soult, és 1 000 krystalt tartalmaz majd, ebből pedig néhány cuccot meg lehet vásárolni a store-ban tetszés szerint.

Közben a modderek is beindultak, és már most három új harcossal bővítették a választható karakterek amúgy sem szűkös listáját. Ők pedig nem mások, mint a két kiborg, Cyrax és Sektor,  valamint a sztori főgonosz titánja, Kronika. Mindhárom karakterrel találkozhatunk a játék története folyamán, azonban kizárólag csak ellenfélként bunyózhatunk velük, sem kiválasztani vagy megvásárolni nem tudtuk őket ez idáig. Néhány moddernek köszönhetően most mindhárom karaktert beemelhetjük a harcosok listájába, és irányíthatjuk őket az online vagy a gép elleni meccseken. A mod egyelőre csak PC-n érhető el, de nem kizárt, hogy hamarosan a konzolokra is megcsinálják DLC formájában.
 

[[video1]]

A Mortal Kombat XI tartalma folyamatosan bővülni fog, nem csak a moddereknek köszönhetően, de a fejlesztő is további kiegészítéseket és karaktereket ígér. Az már biztos, hogy a közeljövőben hat harcost fognak kiadni megvásárolható DLC formájában. Shao Kahn már most letölthető azok számára is, akik nem előrendelők voltak, illetve a híresztelések szerint Shang Tsung, Nightwolf, Sindel, Fujin és Sheeva fog bekerülni hamarosan a díszes társaságba.

Pletykák is folyamatosan keringenek egyéb különleges, nem a Mortal Kombat világát erősítő vendégszereplőkről, így akár elképzelhető, hogy később helyet kaphat a listában Joker, a Terminátor, Spawn, vagy az Evil Dead főszereplője, Ash Williams is.

Forrás: comicbook.com


Hogy bekerülhet-e a Mortal Kombat XI az év legjobb játékai közé? Az idővel elválik. Minden bizonnyal attól is függ, hogy a fejlesztők betartják-e majd az ígéreteket, és hogy milyen további tartalmakkal támogatják a játékosokat. Azt azonban már most biztosra vehetjük, hogy újból egy sikeres epizódot köszönthetünk a hosszúra nyúlt széria részei között.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás