promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Megnyílt az első Tesla-szalon Magyaroszágon
Borítókép:  Egy kínai Tesla-szalon. Forrás: AFP
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Április 25-től kezdve már nem kell egyedi import után ácsingózniuk azoknak, akik Elon Musk autóit akarják használni.

A forbes.hu azt írja, hogy

„a Teslával való egyeztetések után a magyar tulajdonú Universal Leasing Kft. saját beruházás keretében alakította ki bemutatótermét, így a magyar ügyfeleknek is adott már a lehetőség, hogy részleteiben megismerhessék a Tesla modelleket és tesztvezetés során próbálják ki Elon Musk autóit.”

A magyar cég teljeskörű segítséget nyújt az ügyeleknek: behozza az országba az autót és végigmegy a forgalomba helyezéshez szükséges teljes ügymeneten. Az Universal számításai szerint idén 100 autót eladására számítanak. Érdekesség, hogy már a megnyitó előtti napon húsz ügyfél rendelt tőlük autót.

Fontos kiemelni, hogy a Tesla semmilyen felső határt nem állapított meg a magyar partner felé, sőt korlátozás nélkül rendelhetnek a cég online rendszeréből.

Elon Musk autóit általában hitelre szokták megvásárolni a vevők, az Universal Leasing pedig egyedi konstrukciókkal tud autóvásárlásra csábítani. A márkaszervizre még várni kell, a legközelebbi ilyen hely Bécsben található.

A viszonteladóra hivatkozva a portál kiemeli, hogy

„a Tesla Universal tagja a Magyar Elektromobilitás Szövetségnek, és stratégiai egyeztetéseket folytat annak érdekében, hogy az államilag szabott feltételrendszernek megfeleltesse transzparens folyamatait, és az érintett Tesla modellek idővel felkerülhessenek az állami támogatással megvásárolható elektromos autók listájára.”

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás