promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Először mértek marsrengést: hallgasd meg a marsi széllel együtt!
Borítókép:  A Mars Koroljov krátere (AFP)
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Marson nemrég észlelt jel olyan volt, mint a Holdon, az Apollo-program idején rögzített jelek, a NASA számára pedig egyértelmű lett, hogy először sikerült megmérni a Mars rengését. Hallhatóvá is tették. 

Bár az emberiség által régóta (odaköltözésre is) kinézett Mars átmérője szerint csupán fele akkora mint a Földünk,

egy 21 kilométeres vulkánnal is büszkélkedhet, az Olympus-heggyel,

ami valóban lehetne a marsi istenek otthona. Ezzel együtt kontinensvándorlásról, lemeztektonikáról itt nem beszélthetünk, legalábbis a Földhöz képest jóval kevesebb a mozgás. 

És persze jóval nehezebb is mérni ezeket a mozgásokat,

amelyek ritkábbak és gyengébb jeleket is adnak, mint a Föld belső mozgásai. 

A NASA InSight Mars árpilisban detektálta az első olyan jelet, amelyet marsrengés okozhatott. ANational Geograpic cikke szerint a szonda talajra helyezett, igen érzékeny szeizmométere számtalan különböző rezgést észlel, így a szél okozta vibrációt is, azonban további mérőműszerek segítségével ezeket el lehet különíteni a Mars mélyéből érkező rengések jeleitől.

A mostani jel nagyon hasonlít ahhoz, amilyeneket az Apollo küldetések a Holdon detektáltak.

Az Apollók legénysége a Hold felszínén öt szeizmométert helyezett el, 1969-77 között mérték velük a Hold rengéseit, amelyekből több ezer szolgált arra, hogy a segítségükkel a Hold belső felépítéséről szerezzenek információkat. Hasonló cél vezérelte az InSight megalkotóit is, miután

decemberben a talajra helyezett műszerek mérni kezdtek. 

Három gyengébb jelet is mértek, egyelőre ismeretlen eredetűek. 

A tudományos ismeretterjesztő portál hanganyagot is mellékel a cikkhez. Mint írja, a rengés hanggá alakította a jelei során először a marsi szél hangja, majd maga a földrengés, végül a robotkar mozgása miatti zörej hallható.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás