promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ráncfelvarrást kap a XIII
Borítókép:  YouTube
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Új grafikával érkezik a Ubisoft kultikus játéka.

Anno nehezen vettem rá magamat, hogy végigjátsszam a XIII-at, de amikor ez megtörtént, akkor abszolút nem bántam meg. A képregényes stílus miatt még azt se lehetne mondani a grafikájára, hogy idejét múlt, bár azért egy kis ráncfelvarrást megérdemel.

A 2003-as program most remake-et kap, pedig igazából második részt kellett volna neki készíteni. Akik végigvitték, azok tudják, hogy nincsen rendesen lezárva a sztori, és még jól át is vernek minket, hogy „to be continued” azaz, hogy folytatása következik. Ez sajnos sosem történt meg. A később megjelenő XIII: Lost Identity nevezetű kalandjátékot ne vegyük ide, nem sok köze van ahhoz, amit a játékosok megimádtak.

A reboot amúgy jó ötlet, hogy a mai gamereket is rá tudják venni arra, hogy megismerjék a kultikus FPS-t. Hamarosan még többet tudunk majd meg a feldolgozásról, de reméljük, hogy a történetbe nem akarnak belenyúlni.

Annyi már biztos, hogy a XIII remake november 13-án érkezik PlayStation 4-re, Xbox One-ra, Nintendo Switchre és persze PC-re is.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás