promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Jön a tetőcserépbe épített napelem
Borítókép:  octogon.hu
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A Terrán cég a legnagyobb hal a magyar tetőcserép akváriumban, s piacvezető szerepét úgy kívánja megőrizni, hogy folyamatosan újít. 2019-ben előrukkol a napelemes tetőcseréppel, melyet nagyüzemben eddig többek között Elon Musk gyártott. Mostantól Magyarországon is elérhető a technológia.

A hazai cserépgyártó piacot uraló Terrán közel 100 éve működik, az alapító, Mészáros Kálmán az akkor még Csehszlovákiához tartozó Nagyenyeden vágott bele a betoncserépgyártásba.

A cég a megújuló energiát részesíti előnyben: a bólyi üzemét egy tavaly létesített napelempark látja el villamosenergiával. A kiserőmű összesen 1600 darab szolártáblából áll, és az üzem melletti egy hektáros területen helyezkedik el. A Terránt a nemzetközi terepen is jegyzik, elismerik, 2018-ban a londoni tőzsde, a London Stock Exchange Group beválogatta a Európa 1000 leginspirálóbb cége közé.

A vállalat tervei szerint hamarosan a piacra kerül saját fejlesztésű napelemes tetőcserepük, mely a Generon nevet kapta. Különlegessége, hogy az energiatermelő napelemcellák olyan speciális módon vannak a tetőcserepek felületébe integrálva, hogy azok felhelyezése és megjelenése szinte megegyezik majd a hagyományos tetőcserepekkel.

A műszaki egyetem sokat segített

A terméket a Forbes cikke szerint 2017 óta tesztelik és monitorozzák Bólyban, mostanra érett meg a piacra a technológia, aminek fejlesztésben fontos szerepet töltött be a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Elektronikus Eszközök Tanszéke, ahol a mérnöki szaktudást, a laboratóriumi hátteret és a megfelelő mérési technológiát biztosították a fejlesztéshez. Bővebb infók a Terrán Generonról itt

A napelemes cserepet már korábban kifejlesztették, Elon Musk például 2016 novemberében mutatta be a saját prototípusát, mely üvegből készült, később a gyártás is elkezdődött. A SunPower cég állítása szerint korábban bemutatta saját napelemes terveit egy vállalatnak, melyet később Musk felvásárolt, így Musk a tulajdonosok szerint gyakorlatilag ellopta a SunPower ötletét. Egy detroiti startup, a Luma Resources pedig majdnem tíz éve csinál napelemként működős zsindelytetőt,

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás