promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
“Nem félek” Mondta a 102 éves nő és kiugrott a repülőből

“Nem félek” Mondta a 102 éves nő és kiugrott a repülőből

Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc

Az idős hölgy eddig sem a nyugdíjasok izgalmaktól mentes életét élte. 

Egy 102 éves katonai veterán lett Nagy-Britannia legidősebb ejtőernyőse. Az idős hölgyet Manette Baillie-nek hívják és egy nappal ezelőtt ugrott ki egy repülőből a suffulki Beccles felett. Az asszony ezzel ünnepelte meg a születésnapját, illetve így gyűjtött pénzt három jótékonysági szervezetnek, amelyeket csak úgy jellemez, hogy „nagyon kedvesek a szívének”.

Baillie a második világháború alatt a női Királyi Tengerészeti Szolgálatnál (Wrens) szolgált Egyiptomban, de az élete ezen kívül is tele volt izgalmakkal. 

„Mindig valami újat kell keresni. Egyszer feleségül mentem egy ejtőernyős katonához, de én magam még sosem próbáltam ki ezt, itt volt az ideje”

– nyilatkozta újságíróknak.

A veterán katona több mint tízezer font (4,7 millió forint) adományt gyűjtött össze a bátorságának köszönhetően, az ejtőernyős ugrás helyszínére valóságos tömeg látogatott ki a helyi repülőtérre. 

Az ugrás után a Sky Newsnak így nyilatkozott: „Amikor kinyílt az ajtó, tudtam, hogy nem tehetek vagy mondhatok semmi egyebet, mint azt, hogy ugorjunk! Arra emlékszem, hogy mondtam, magamnak: nem félek és a lábaim alól eltűnt a repülő. Lehunytam a szemem, azt azonban éreztem, hogy nagyon nagy sebességgel zuhanunk lefelé.”

Baillie azután állt elő a hajmeresztő ötlettel, hogy hallott egy barátja 85 éves édesapjáról, aki ejtőernyős ugrást hajtott végre, és amint földet ért, azonnal egy következőt akart. Akkor azt mondta magának az idős hölgy:

Ha egy 85 éves férfi képes rá, akkor én is megtehetem ugyanezt 102 évesen."

Az ugrás sikeres teljesítésével az asszony megdöntötte Nagy-Britannia legidősebb ejtőernyősének rekordját, amelyet korábban a devoni Verdun Hayes állított fel 2017 májusában, amikor 101 évesen és 38 naposan ugrott.

Az ugrás előtt a nő kedves, ösztönző üzeneteket kapott a barátaitól, de a walesi herceg is személyesen írt neki, hogy támogassa. Emellett tapasztalt ejtőernyősök adtak neki tippeket, hogy mit tegyen zuhanás és landolás közben. A születésnapos asszony mosolyogva ért földet, ahol virággal várták.

Az egyik szervezet, amely támogatásban részesült az ugrással kapcsolatos jótékonysági felhívásnak köszönhetően, különösen fontos az asszony számára. A fia életét ugyanis 1969-ben, a Wight-szigeten történt búvárbaleset után egy légi mentő mentette meg, aki az East Anglian Air Ambulance tagja volt.

Téved, aki azt hiszi, hogy Baillie eddig a nyugdíjasok kihívásoktól mentes életét élte, 100. születésnapján egy Ferrarival versenyzett Silverstone-ban, 130 mérföld/órás sebességgel.

Az ugrásról videó is készült:

Forrás: Guardian