Észbontó dolgot állít a Kárpát-medence legfurcsább nevű népéről a történész, gyökeresen változtatja meg a történelemkönyveket

Az alábbi cikkünkben a kiváló történész, Tóth Gyula gondolatait igyekszünk összefoglalni., amiben a rejtélyes gepidáknak jár utána, akik a hivatalos elmélet szerint egy "barbár", gót törzs voltak, akik a mai Erdély területén éltek.

Attila halála után a hunok kiszorultak a Kárpát-medencéből, visszavonultak a Fekete-tenger partjára és a Dnyeper melléki területekre. Az ellenük lázadó germán törzsek az előző szállásterületeket osztották fel. A keleti gótok Pannóniát kapták, míg a gepidák az Erdélyt benépesítették. A keleti gótokat három testvér vezette, és Ardarich vezetésével lázadtak a hunok ellen. Dengizik, Attila fia, két hadjáratot indított a lázadó germánok ellen, de mindkét alkalommal a gótok győztek.

Ebben az időszakban három testvér vezette a keleti gótokat: Valamir Szlavóniában, Thiudimer a Balaton környékén, míg a legfiatalabb testvér, Videmir Somogy, Baranya és Tolna területén uralkodott. Az Erdélyt benépesítő gepidák fejedelme pedig Ardarich volt, aki vezető szerepet vállalt a hunok lázadásában.

A hunok nem tűrték egykönnyen a vereséget. Attila fia, Dengizik, két alkalommal is hadjáratot indított az ellenük lázadó germán népek ellen. Az első hadjáratra 456-ban (más vélemények szerint 457-ben) került sor. A hunok észrevétlenül rajtaütöttek Valamir országán Szerémségben. Valamir azonban ügyes taktikával félrevezette Dengiziket, csapatait legyőzte és megfutamította.

A második hadjáratra a négyszáz ötvenes évek legvégén (más források szerint 462-ben) került sor. Dengizik délről, a Havasalföldről támadott, majd a Dunán átkelve a Szerémségbe tört be. Bassianánál zajlott le az utolsó nagy csata Dengizik hun seregei és a Valamir vezette keleti gót seregek között, de ez is a gótok győzelmével zárult.

Eltitkolták a magyarok elől? Az iskolában sosem hallhattál történelmünk brutális eseményeiről, a mágus-perekről

Olvass tovább...

Olvass tovább...

A Duna-medencét uraló germán népek között feszültség és rivalizálás alakult ki, különösen a gepidák és a gótok között. A pannóniai gótok hatalma aggodalommal töltötte el a tiszántúli gepidákat, ami fegyveres összecsapásokhoz vezetett. A gepidák vereséget szenvedtek a gótoktól 466-ban a Bolia folyó mellett vívott csatában. A hunok két büntetőhadjáratot indítottak a germán népek ellen, de érdekes módon mindkétszer a Dunántúlon megtelepedett keleti gótokat támadták, míg az erdélyi gepidákat békén hagyták. Ez a kérdés már korábban is felmerült Szász Béla könyvében, "A Húnok története Attila nagykirály" címmel.

„Eddig még nem sikerült tisztázni, hogy a húnok miért nem a gepidákat támadták meg, hiszen azok királya idézte elő elsősorban a nagy összeomlást. Ezt a kérdést könnyen el lehetne intézni úgy, hogy a húnok Netaonál megismerték a gepidák kitűnő harci erényeit és emiatt tartottak egy újabb összecsapás kimenetelétől. Csakhogy bármily vitéz és kiválóan verekedő nép volt ez a pusztulásáig kemény germán nép, a keleti gótoknál már a 451-ben és 454-ben szenvedett veszteségek miatt sem lehetett erősebb. Már pedig, ha Dengizik meg merte támadni a gótokat, rá mert volna törni a gepidákra is, hiszen élte nagy tragédiája éppen esztelen vakmerősége volt. Ha azonban ez az ellenvetés nem állja meg a helyét, akkor nincs más eshetőség hátra, mint hogy feltételezzük azt, hogy a bölcs öreg Ardarich győzelme után kibékült a húnokkal.”

Előkerül Attila hun király sírja? Szenzációs felfedezést tettek a szomszédságunkban

Olvass tovább...

Olvass tovább...

A sztyeppei népek szemléletében a lázadás volt a legsúlyosabb bűn, amit egy alávetett nép elkövethetett. Attila halála után a germán népek lázadása a hunok ellen természetesen megtorlást vont maga után.

Dengizik két hadjáratot indított a Pannóniát megszálló gótok ellen, ami érthető, de az felveti a kérdést, hogy miért nem büntette meg a gepidák lázadását, különösen figyelembe véve, hogy az ő fejük, Ardarich volt a lázadás értelmi szerzője. A hunok hadjáratai tulajdonképpen segítséget nyújtottak a gepidáknak, akik a hunok korábbi területeit foglalták el. Az az elképzelés, hogy Ardarich győzelme után kibékült volna a hunokkal, nevetségesnek tűnik, hiszen egyetlen bocsánatkérés nem szüntethette volna meg a hunok bosszúját.

A gepidákkal kapcsolatos másik probléma az, hogy nemzeti krónikáink semmit nem említenek róluk, noha tudnak a gót–hun háborúkról. Ez különösen furcsa, tekintettel arra, hogy a krónikák beszámolnak a tiszántúli és erdélyi területek népességéről Attila halála után, de nem említik a germán gepidákat, hanem a székelyeket, akik maguk is hunok voltak. A Képes Krónika így ír erről:

„Maradt a hunokból még háromezer férfiú, ezek futással menekedtek meg Krimhilda csatájából, s elhatározták, hogy Csiglamezején szedelőzködnek össze. Féltek a nyugati nemzetektől, hogy hirtelen rájuk támadnak, bementek hát Erdőelvébe, s nem hívták magukat magyaroknak, hanem más névvel székelyeknek. A nyugati nemzetség ugyanis meggyűlölte a hunokat Attila életében. A székelyek tehát a hunok maradékai, akik a többi magyarok visszatéréséig az említett mezőn tartózkodtak.”

Felmerül a kérdés, hogy ki népesítette be valójában Erdélyt Attila halála után: a germán gepidák vagy a hun székelyek? Az egyik történet nyilvánvalóan fiktív lehet, de melyik? Lehetséges, hogy a magyar krónikák próbálták meg hamisítani a tényeket, és székelyekről beszéltek ott, ahol gepidákról kellett volna? Vagy éppen fordítva, és a magyar krónikák igyekeztek jogot formálni Erdélyre történelemhamisítással?

Ha egy középkori magyar krónikás valóban ilyen alantas szándékkal próbálta volna elferdíteni a tényeket, nem írt volna háromezer hun férfiúról, akik "futással menekedtek meg Krimhilda csatájából", és nem állította volna, hogy ezek annyira "féltek a nyugati nemzetektől", hogy még hunoknak vagy magyaroknak sem merték magukat hívni, inkább székelyeknek nevezték magukat. Inkább arra számítanánk, hogy a krónikás dicsőséges vízióját állítja majd elő, ahogyan Jordanes beszámol a gepidák bevonulásáról Erdélybe.

"Ardarichus, a gepidák királya (…) Elsőként lázadt fel Attila fiai ellen, és a szolgaság szégyenbélyegét, minthogy szerencse kísérte, letörölte. S nemcsak a saját törzsét, hanem a többit is, melyek éppúgy alá voltak vetve, felszabadította elpártolásával. Visszavonultak hát a hunok, akik úgy gondolták, hogy az egész világ engedelmeskedik nekik. (…) Mivel a gepidák erővel jogot formáltak a hunok szálláshelyeire, s mint győztesek egész Dacia földjét birtokukba vették…”

Az Erdélyt érintő történelmi események és népcsoportok kapcsán számos ellentmondás és értelmezési nehézség merül fel. Két fő narratíva vetődik fel: az egyik szerint a germán gepidák, a másik szerint pedig a hun székelyek tartották uralmuk alatt ezt a területet Attila halála után. A gepida történet körül több kérdéses pont és ellentmondás is felmerül, amelyek egyes elemzések szerint arra utalnak, hogy valójában a gepidák helyett székelyekről lehet szó.

A kérdéses időszakot és eseményeket újraértékelve a székelyekkel helyettesítve a gepidákat, sok eddig érthetetlen dolog válik érthetővé. Például megérthetővé válik, hogy miért nem indítottak a hunok bosszúhadjáratot az erdélyi gepidák, helyette pedig a dunántúli gótok ellen hadjáratot, amivel a székelyek segítségére lehettek. Ez a megközelítés világossá teszi, hogy az erdélyi gepidáknak tulajdonképpen székely hunokat kell értenünk.

A fentiek mellett az is érdemes figyelmet fordítani, hogy történeti forrásokban a gepidákra vonatkozóan is felmerül a kérdés, vajon valóban germán népcsoport-e ők. Számos kutató szerint a gepidákat, akik azonosítása során germán törzsként szerepelnek, valójában székely hunoknak kell tekinteni. Ez a megközelítés az eddig felfedezett régészeti és történelmi adatokkal is összhangban van.

Az erdélyi történettel kapcsolatos további kérdések és ellentmondások felvetésekor szükséges megemlíteni, hogy a székelyekhez kapcsolódó történeti narratívák nem mindig álltak összhangban a hivatalos verziókkal. Ezek az alternatív nézetek részben a történelemhamisítás vádját is felvetik, amely célja lehetett a székelyek földjére vonatkozó jogi igények alátámasztása.

Az erdélyi székelyekkel kapcsolatos további kutatások és értelmezések azonban segíthetnek tisztázni a régió történetét és az ott élő népcsoportok valódi identitását. A történeti és régészeti bizonyítékok összegyűjtése és átfogó elemzése lehetőséget adhat arra, hogy pontosabb képet alkothassunk az Erdélyben zajlott eseményekről és az ott élő népekről.

forrás: Szkítiától Maghrebig