promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Mikes Anna nemrég közölte, váratlanul érte a rajongókat a sejtelmes üzenet, amelyben még időpontról is szó van
Borítókép:  TV2 Play - TényekPlusz
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Ettől függetlenül a rajongók imádták a képet, és ennek hangot is adtak.

Nem is olyan rég derült ki, hogy Mikes Anna és Krausz Gábor párt alkot, pedig már sok erre utaló jel volt korábban is, ám mivel nem hangoztatták nyilvános, minden csak találgatás volt, még akkor is, ha sokan már hónapok óta szentül hitték, hogy bizony nagyon egymásra találtak a Dancing with The Stars kulisszái mögött, a próbákon. Sokan pedig szerették volna belelátni a tündérmesét a történetükbe, hiszen Krausz Gábor és Tóth Gabi korábban már bejelentették, hogy külön utakon folytatják, majd el is váltak az útjaik, később hivatalosan is.

Már a műsor kezdetétől óriási rajongótábor szerveződött a páros köré, akik minden egyes táncukat imádták, és miattuk nézték a műsort, hiszen nagyon szimpatikusak voltak a színpadon. Végül ők nyerték a műsort is, és sokan várták, hogy majd a díjátadón elcsattan egy csók közöttük, és akkor mindenki megtudhatja az igazságot. Végül azonban más utat választottak, és csak januárban jelentették be egy kicsit sejtelmes üzenetben, hogy ez a két idegen végre egymásra talált.

Ekkor már mindenki tudta, hogy összejöttek, természetesen azonnal felrobbant az internet a lájkok és szivecskék özönétől. 

A pár nem nyilatkozik sokat a kapcsolatukról, de legutóbb a TV2-n már láthattunk egy exkluzív interjút Mikes Annával, aki ebben a beszélgetésben mesélt azért sokat arról nagyon szimpatikusan, hogy miként éli meg, hogy ekkora az érdeklődés körülöttük, miként éli meg ezt a rengeteg cikket, amely nap nap után megjelenik róluk, és amelyekben azért sok a találgatás is.

Ám nagyon úgy tűnik, hogy remekül megvannak, az internet pedig imádja őket.

Az olvasóknak és rajongóknak pedig egyelőre marad így a sok találgatás a kapcsolatukról, bár lehet, hogy egy nap majd bővebben is hallani fogunk a terveikről, a közös terveikről. A sok rejtély miatt pedig újra nagyon sokan kérdezik, hogy vajon mit jelenthetett be ilyen sejtelmesen Mikes Anna az Instagram-oldalán?

Egyelőre azonban nem lehet tudni, hiszen csupán annyit írt a lélegzetelállító fotó mellé, hogy csomó izgalmas dolog fog majd történni februárban.

Íme a fotó és a rejtélyes bejelentés:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás