promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Lagzi Lajcsi a tragédia szélén? – a felesége is újra beszél vele
Borítókép:  rtl.hu
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Galambos Lajos volt felesége, Boglárka asszony vajon miért állt újra szóba a szenvedő trombitással?

Ritkán érkeznek hírek mostanság a börtönben lévő Galambos Lajosról. A trombitás hiába számít arra, hogy akár még idén elhagyhassa a rácsokat egyes informátorok szerint. Állítólag a zenésszel ugyan példamutató módon szigorúan és következetesen, azonban a végletekig szabálykövető módon járnak el. Korábban maga Lajcsi számolt be arról, hogy nem érez kivételezést az irányába, sőt, kimondottan kemények vele is. Bár sosem bántották. Sőt, egyelőre a sztárzenészt még a társai sem bántották a baracskai fegyintézetben, lévén mióta április végén belépett a börtönbe, még nem kapott cellatársat.

Pedig az első hetekben zajlott Lajcsi körül az élet, ugyanis még a börtönkórházba is eljutott. Az ottani eredményekből pedig két dolgot következtetett ki a büntetés-végrehajtás szervezete: állapota valóban nem megfelelő a rácsokon belüli munkára, azonban korántsem olyan leromlott az egészsége, hogy azonnal haza kellene engedniük. A hírek szerint Galambos Lajos ügyvédje, illetve maga a művész is kérelmezte már a büntetésének félbeszakítását, majd azt, hogy otthonápolási kedvezmény keretében a saját lakása falain belül tölthesse le hátralévő börtönidejét.

Hatalmas kérdés, hogy, kik fogják majd Lajcsit várni a szabadulása után, kerüljön sor arra majd bármikor is. Értesüléseink szerint a híres zsivány nem csak a gyermekeivel, és rokonságával tartja a kapcsolatot.

Úgy tudjuk, hogy az utóbbi napokban már a volt felesége, Boglárka is szóba állt vele telefonon. Bár arról nincs információnk, hogy a családtagok közül valaki hajlandó-e őt meglátogatni. Mint ismert, az asszony még azután vált el Lajcsitól, hogy kiderültek csalásaik és lopásaik a közművesítést illetően. Boglárka szintén előzetes letartóztatásban senyvedett az előző évtized közepén. A rossznyelvű pletykák szerint a válásuk ellenére a kapcsolatuk továbbra sem hűlt ki, és csak vagyonuk és magánéletük megóvása érdekében játszották el kenyértörésüket. Az mindenesetre sokat mondó, hogy újra felvették egymással a kapcsolatot, és mindennap beszélnek telefonon.  

Hét évvel ezelőtt így várta Lajcsit a felesége a szabadulásakor:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás