promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
A démoni focistafeleség a mindennapos ágytornára esküszik

A démoni focistafeleség a mindennapos ágytornára esküszik

Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc

Pilar Rubio gyakran villantja meg bájait fehérneműben és bikiniben, miközben betartja a napi egy hancúrozást Sergio Ramos-szal Párizsban is.

Hiába számít a világtörténelem egyik legsikeresebb játékosának a 36 esztendős Sergio Ramos, a világ-, és Európa-bajnok játékos tehetségét és fényét elhalványítja otthon felesége, Pilar. A 45. születésnapja után pár nappal álló egykori Rubio kisasszony ugyanis már gyerekként a 90-es években is szerepelt Spanyolországban a TV-ben, felnőve pedig egyfajta kábeltelevíziós szexbomba lett belőle. A focista pedig kisgyerekként rúgta a labdát az andalúziai Sevilla utánpótlás csapataiban, hogy aztán 2004-ben szerződtesse a Real Madrid.

Hősnőnk madridi származású és imája a futballt, illetve természetesen pont a Real a kedvence, ahol férje összesen végül tizenhat évet lehúzott. Ramos is egy focival kapcsolatos eseményen szúrta ki magának a műsorvezetőként és reklámarcként is ismert majdani szerelmét. 2012. óta jártak már, amikor 2019-ben össze is házasodtak. Az elmúlt években pedig négy fiúk is született, ám a bokros családi teendők mellett sem felejtkezett el Pilar a karrierépítésről, de még a férjuráról sem.

A hölgyemény ugyanis előszeretettel szerepel és vesz részt különböző fehérnemű és fürdőruha reklámkampányokban egy-egy zsíros szerződés folyományaként. És hát Párizs sem csak a fociról szól, mióta 2021-ben Ramos átigazolt a PSG-hez. A divat egyik világvárosába szívesen költözött a szemrevaló focistafeleség is, aki nem felejt el úton-útfélen villantani is egy jót. 

A jó Pilar korábban egy spanyol tévés műsorban elárulta, hogy a Bosszúállók hőseiként tekint, ugyanis a négy fiúcska létezése ellenére sem érzik zavartatva a szexuális életüket:

"A szex az életem. A gyerekeim este fél kilenckor már az ágyban vannak."

- így persze aligha kell csodálkozni, hogy a leterhelt Ramos-nak nincs ideje bohém félrelépésekre, mint a sztárfocisták nagy hányadának.