promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
1987-ben csak a szerencsések ehettek banánt Magyarországon, de Dévényi Tibi bácsinak sikerült csodát tennie a Három kívánságban
Borítókép:  youtube.com/Vastagbőr blog (screenshot)
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Dévényi Tibi bácsi és a Három kívánság csapata nagyon boldoggá tett egy kisfiút 1987-ben.

Magyarország egyik legendás műsora volt a Három kívánság, ami 1984-ben mutatkozott be a hazai közönségnek a Magyar Televízión. A lemezlovasként is ismert Dévényi Tibor, vagyis Dévényi Tibi bácsi ebben a műsorban teljesítette az emberek kisebb-nagyobb kívánságait, többnyire elképesztően boldog pillanatokat okozva ezzel az érintetteknek – a nézők egyenesen imádták a Három kívánságot.

Nemrég rábukkantunk egy részletre a Három kívánság egyik 1987-ben levetített részéből, amiben egy Péter nevű kisfiú kívánságát teljesítette Dévényi Tibi bácsi, aki saját maga is részesült egy kicsit az örömből és türelem gyümölcséből.

„A legnagyobb vágyam, hogy egyszer borzasztó sok banánt ehessek. Szállítanak ugyan a bonyhádi boltokba is, de mire Anyu megtudja, hogy melyik boltban van banán, addigra el is fogyott. Ezért aztán évek óta nem ettem banánt, és szeretnék enni nagyon sokat”

– írta Dévényi Tibi bácsiéknak a vágyakozó kisfiú.

A műsorvezető és a Három kívánság csapata elintézte, hogy összejöjjön egy igazi csoda, és érkezzen a helyi boltba pár dobozzal a finom, és akkoriban egészen ritkán kapható banánból, az emberek pedig akár 30 percig is sorban álltak, hogy kaphassanak belőle. Pétert megtapsolták, és ő volt az első, akit kiszolgáltak, rögtön evett is egyet a gyümölcsből, és Dévényi Tiborral is megosztotta a finom falatokat – sőt, elvileg még a testvérének is adott, pedig ő folyton verekedik.

Mai fejjel egészen hihetetlen az alábbi videó, hiszen manapság a legtöbb háztartásban annyira hétköznapi és megszokott a banán, hogy már-már mókás látni, hogy annak idején mekkora lázban égtek az emberek, hogy kaphassanak belőle pár kilót – illetve az is érdekes és bizonyos szempontból szívmelengető, hogy Péternek az volt a legnagyobb vágya, hogy ehessen belőle, ráadásul jó sokat:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás