promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Egy egész plázát le kellett zárni ahhoz, hogy teljesülhessen Michael Jackson legnagyobb vágya
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Michael Jackson tudni akarta, hogy milyen érzés átlagos emberként vásárolgatni.

Michael Jackson arcát mindenki ismeri a világon, hiszen egykor ő volt a legnagyobb sztár ezen a bolygón. Az emberek szinte megőrültek a 2009-ben, tragikus hirtelenséggel elhunyt énekesért, mondhatni egy lépést sem tudott tenni fotósok, illetve rajongók hada nélkül, a reflektorfényben élt – nem csoda, hogy a legféltettebb vágya az volt, hogy egy kicsit átlagosnak érezhesse magát.

Megesett, hogy Jacko elmaszkírozva mászkált az emberek között, hogy lássa, hogyan viselkednek, miről beszélgetnek, mit gondolnak. Muszáj volt álcáznia magát, hiszen elmondása szerint amint meglátták őt, a legtöbben szinte rögtön átalakultak, és csak rá koncentráltak – de ő leginkább arra a hétköznapi valóságra volt kíváncsi, amit sajnos világsztárként már rég nem kaphatott meg.

Michael Jackson annak idején azt mondta egy interjúban, hogy az az álma, hogy egyszer úgy mehessen bevásárolni, mint egy átlagos ember.

Az egyik, plázatulajdonos barátja 2003-ban teljesítette a vágyát, ugyanis bezárta a bevásárlóközpontját, és hagyta, hogy Jacko bemenjen az ottani közértbe, és majdnem pontosan úgy vásárolhasson, mint egy hétköznapi figura – csak azért majdnem, mivel az ismerősei, szerettei is ott voltak, de beöltözve, hogy valódinak hasson a dolog, és ne egyedül shoppingoljon a híresség.

Még felvétel is készült az esetről, ami alapján Michael Jackson nagyon élvezte a dolgot, boldoggá tette út a barátja kedvessége, és jót szórakozott, mikor meglátta az ismerőseit a boltban – sőt, még tejszínhabot, és csokiszirupot is kapott a fejére a popsztár:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás