promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Mi az a dakimakura? A legtöbb magyar azonnal elhasal, ha ezt a kérdést hallja
Borítókép:  Profimedia - illusztráció
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Mit is jelent ez a fura szó?

Vannak olyan kifejezések és szavak, amelyeket nagyon kevesen ismernek, legalábbis az eredetetijüket, annak ellenére, hogy más nevüket már ismerik, de így is megeshet, hogy a hétköznapokban egyszercsak találkoznak velük. Régi ismerős lehet a dakimakura, amely bizony nagyon elterjedt kifejezés lett az elmúlt években.

A dakimakura egy elég régóta használatban lévő szó, és Magyarországon is sokszor ezze, az elsőre egészen játéoksnak tűnő kifejezéssel hivatkoznak erre a dologra, ami nem más, mint az úgynevezett ölelőpárna, vagy ahogy sokszor hívják viccesen, pótférjpárna. A dakimakura két japán szó összetételéből származik, egyrészt a dakiból, amelyet a szigetországban elsősorban az ölelésre használnak, illetve a makurából, ami pedig a párnát jeleni.

Divatba még a kilencvene évek végén, a 2000-es évek elején jött, és olyan 150-160 centiméter hosszúságú volt mindigis, és elsősorban azoknak ajánlják, akik bizony imádnak ölelkezni alvás közben. Az utóbbi bő egy évtizedben világhódító útjára indult, és azóta rengeteg színben és anyaggal készítik el a világon, és manapság még több méretben elérhetők már a piacon.

Kezdetben amúgy a dakimakura elsősorban az animerajongók kultúrájának volt egyfajta piciny komforteszköze, majd innen indult meghódítnai az egész világot, és elég nagy sikerrel jért. Nagyon sokszor nyomtatnak rá manapság különböző képeket is, régebben főleg elsősorban a legkedvesebb anime-karakterek képei kerültek rá, sokszor pedig meglehetősen intim formában, pikáns pózokban.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás