promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
„Mit ér a Reggeli melegek nélkül?” - Lakatos Márk kiakadt Járai Máté kirúgása miatt
Borítókép:  rtl.hu
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Lakatos Márk nehezményezi, hogy egy meleg és biszexuális sem maradt az RTL műsorában.

Járai Mátétól közel két év után vált meg a Reggeli csapata. A színész kirúgását azzal próbálta meg leplezni és szépíteni az RTL, hogy a műsor januárban vadonatúj struktúrát kapott, és hosszabb távú stratégiájuk része, hogy az eddigiektől eltérő nézőpontoknak és műsorvezetőknek adjon teret és lehetőséget. Ebbe viszont már Járai Máté valamiért nem illett bele, így aztán megváltak tőle.

Az RTL ugyanakkor hozzátette, hogy a színészt ezután is szívesen látják majd vendégként a műsorban.

A csatorna döntése teljesen padlóra küldte Járai Mátét, ugyan számított rá, hiszen a vezetőség jelezte neki, hogy beszélni szeretnének vele, de mégis fájdalmasan érintette a dolog. A színész teljesen összeomlott, hiszen nagyon szerette a televíziózást.

Tavaly novemberben Lakatos Márktól vált meg az RTL, aki közel 5 évig vezette a Reggeli-t. Érdekes, hogy Márk kirúgását szóról szóra, ugyanazzal a süketelő sablonszöveggel magyarázták, mint most Járai Máté esetében:

„Márk színes egyéniségére, eredeti személyiségére továbbra is számít az RTL és a Reggeli, de immár nem műsorvezetőként, hanem visszatérő, mindig szívesen látott vendégként. Az RTL és a Reggeli teljes stábja sok sikert kíván Lakatos Márknak, és ezúton köszöni meg, hogy a Reggeli család tagja volt és marad is”

- állt akkor az RTL közleményében.

Lakatos Márk természetesen nem tudta megállni, hogy ne reagáljon Járai kirúgására. A TIktok-ra feltöltött videójában arról beszél, hogy így már egyetlen homoszexuális és biszexuális sem maradt a műsorban; a stylist szerint a csatorna szemmel láthatóan melegjogi tisztogatásokat végez.

„Tragikus hirtelenséggel kaptuk a hírt, hogy Járai Máténak is taka van a Reggeliből. Én oda is kommenteltem gyorsban, hogy hát, üdv a klubban. A viccet félretéve, most, amikor Hollywoodban már konkrétan azt is előírják, hogy hány melegnek, transznak és egyébnek kell lenni egy stábban ahhoz, hogy Oscar-díjat kapjon egy film, én nem tudom, hogy a Reggeli vezetősége hogy meri ezt megtenni, hogy ilyen melegjogi tisztogatásokat végez!? Most már gyakorlatilag egyetlen egy meleg, de akár langyi sincs a csapatban... Hogy fog így a Reggeli Oscart kapni? Vagy már jön a tavasz és nem kell a fűtés?”

- mondta felháborodva Lakatos Márk.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás