promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Csősz Bogi olyanokat villantott, hogy a tűlevelek is kettéálltak tőle
Borítókép:  TV2 Play (screenshot)
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A frissen elvált szépség most is sok mindent megmutatott magából.

Sorsfordító időszakon van túl Csősz Boglárka, akinek a 2010-es évek álomvilágban teltek. Feleségül ment Burak Talu török milliomos vállalkozóhoz, ám idén májusban váratlanul a szétköltözésükről érkeztek hírek.

Némi homályos, félrevezető magyarázkodás után gyorsan kiderült, hogy valóban válás lesz a dologból, és az erdélyi születésű szépségkirálynő és modell ennek eredményeként gyökeres életmód-változtatásra kényszerült.

A kinti vállalkozásait továbbra is működteti, de sokkal többet tartózkodik immár Magyarországon. Úgy tűnik, hogy előbb a karrierjét akarja új vágányra terelni, és csak azután jöhetnek a pasik. Magánéleti téren nagy a csend körülötte, bár már megpróbálták Shane Tusuppal is összeboronálni, ez azonban álhírnek bizonyult.

A 38 éves Bogi viszont egyre jobban érzi magát a bőrében, ez a friss karácsonyi fotóin is látható. Az Instagramra kitett képeihez a következő, nosztalgikus posztot biggyesztette:

„A @hotmagazin-ban meséltem a csodás erdélyi karácsonyaimról. Most éppen újra haza tartok, arra a mesés helyre, ahol mindig óriási meghittség és szeretet vár.”

Bogi egyébként milliomosfeleségként is megmaradt két lábbal a földön álló erdélyi lánynak, ezért sem okozhat számára nagy gondot az ideiglenes egyedüllét. Törökországban sem voltak nagy botrányai, lényegében csak egyszer közöltek róla pikáns képsorozatot, a Habertürk című lap fotóit mi is megmutattuk:

Bogi a mostani karácsonyi posztokon ünnepi rózsaszín-narancs-vörösben pózol, mégpedig olyan szabású ruhában, amelyből kis híján kibuknak a dús mellei. Egy másik fotón pedig hölgytársaságban látható, klasszikus fekete felsőben, kockás piros szoknyában, és olyan combokkal, vádlival, hogy képtelenség bármi másra nézni.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás