promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kiderült, melyik magyar celebet vitték be a rendőrök, mert nem volt jogosítványa
Borítókép:  Profimedia/illusztráció
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Pénteken terjedt el a hír, amely szerint a rendőrök őrizetbe vettek egy hazai celebet egy közlekedési igazoltatás után, és most az is kiderült, hogy ki volt az. 

Három napot töltött a fogdán egy ismert nógrádi énekes, mert a rendőrök azon kapták, hogy jogosítvány nélkül vezetett. A hírességet szerdán bíróság elé állították, és a Blikk információja szerint komoly büntetést is kapott. 

Ez alapján engedély nélküli vezetés miatt három nap elzárást kapott, amit a háromnapos őrizet miatt be is számítottak, továbbá 300 ezer forintos pénzbírságot is meg kell fizetnie. A sornak pedig még nincs vége, ugyanis az énekest 3 hónapra eltiltották a vezetéstől, ugyanis összegyűltek a büntetőpontjai, ami arra utal, hogy a férfi már nem először hibázott. 

Ha véltlenül mégis eszébe jutna a következő három hónapban autóba ülni, akár egy évre is börtönbe zárhatják az énekest, aki nem más, mint Oláh Gergő. A lap próbálta elérni a nógrádi énekest telefonon, azonban erőfeszítéseik egyelőre nem vezettek eredményre, ugyanis arra kérte az újságírókat, hogy telefonáljanak egy órával később, akkor azonban már nem vette fel a telefont és szöveges üzenetre sem válaszolt.

Oláh Gergőről legutóbb akkor írtunk, amikor beolvasott az X-Faktor mentorainak, mert nem értett egyet azzal, hogy kit engedtek tovább a következő fordulóra. Akkor azt írta:

"Brutál, világszínvonalú éneklés több fordulón keresztül, nagyon erős sztori… Aztán az izgulás miatt jön pár hamis hang és bukta? Ez egy brutál stresszes helyzet, én konkrétan az ájulás szintjén voltam a Mentorházban".

És fogalmazott durvábban is. Alább a cikk. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás