promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
VV Bibi és VV Anita egymást izgatták - tangabugyiban huncutkodtak a villalányok
Borítókép:  Profimedia/illusztráció
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Újabb ínyencségnek lehettek szemtanúi a Való Világ nézői, ugyanis a tegnapi műsorban VV Bibi és VV Anita estek egymásnak. 

VV Piros nem mást, mint VV Anitát hívta párbajra, mert a lány viselkedéséről azt mondta, hogy neki nem szimpatikus, amelyet egyébként a szemébe is mondott. Anita ráadásul egész érdekesen viselkedett, mert egy tangabugyiban mutogatta a fenekét a a többieknek, sőt a kameráknak is. 

Milyen finom p*nci van ott, édes jó istenem!"

- fogalmazott finoman az egyik villalakó, ami egy dolog, de VV Bibi is úgy tűnt, hogy eléggé felizgult, mert odament hozzá és fogdosni kezdte, sőt, a izgatta a nőt, a melleit simogatta. Bibi annyira nem bírt magával, hogy aztán azt mondta - igaz, lehet, hogy csak a show kedvéért. 

Anitával lesz közös akciónk, és hogyha szeretnétek ezt látni, szavazzatok rá, hogy visszajöjjön és ki tudjam nyalni!"

- üzent Bibi, amellyel egyébként arra próbálta rábírni a nézőket, hogy Anitát szavazzák vissza a villába. Persze aztán a dolog nem volt ilyen egyszerű és egyértelmű, ugyanis ebben a pillanatban megjelent VV Reni, aki aztán arról beszélt, hogy mekkora heréje volt egy férfinak, akivel korábban szexelt. Ez kevésbé volt izgató, de ennek ellenére megtörtént. Azért azt megjegyezte, hogy azért persze bekapta a "tojásokat". Sőt, mi több, ki is elégítette a férfit, és arról is beszélt, hogy őt sokkal jobban izgatja, ha ő kényeztethet valakit, mint amikor őt kényeztetik - írja beszámolójában a Blikk

Arról is írnak, hogy VV Kriszti a fürdőben énekelgetett zuhanyzás közben, aki talán éppen énekesi karrierre tör. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás