promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kiderült, miért csal meg a szerelmed - a félrelépés okait vizsgálták kutatók
Borítókép:  Profimedia/illusztráció
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Úgy tűnik, hogy ahol elindul a párkapcsolati hanyatlás, onnan már nagyon nehéz egészséges szintre emelni a bizalmat, legalábbis erre világít rá egy új tanulmány. Meg arra is, amit eddig is tudtunk, tehát, hogy a megcsalás nem jó, és utána már semmi nem lesz olyan, mint előtte. 

Egy új tanulmány a kapcsolatok fokozatos hanyatlásának mintáját azonosította, még azelőtt, hogy az egyik fél viszonyt kezdett volna egy harmadikkal. Az eredmények azt sugallják, hogy egy ilyen drámai döntés előtt egyértelműen csökken a párkapcsolatban a jólét érzése, amely segíthet megmagyarázni, hogy miért dönt valaki úgy, hogy másutt kezdi keresni a boldogságát. 

"A hűtlenségről úgy gondolják, hogy káros következményekkel jár a személyes és a kapcsolati jólétet tekintve is"

- ​​világítanak rá a szerzők, azonban kiemelik, hogy egyelőre nem világos, hogy a tyúk, vagy a tojás volt-e előbb, ami azt jelenti, hogy nem tudni, hogy a párkapcsolati problémák a hűtlenség miatt alakulnak-e ki, vagy, hogy a hűtlenség egy nem túl jól működő párkapcsolat tünete-e. 

Főként egyébként azt akarták megtudni a kutatók, hogy a megcsalás csak egy tünete-e a rossz párkapcsolatoknak, vagy, hogy a megcsalás az oka a párkapcsolat hanyatlásának, ezért a Tilburgi Egyetem kutatói 1000 német felnőttből álló csoportot elemeztek, és átlagosan 8 évig követték őket, hogy bemutassák. hogyan hatnak az események kapcsolataikra.

A kutatók azt találták, hogy azok az emberek, akik megcsalták partnerüket, alacsonyabb önbecsülésről, kapcsolati elégedettségről és intimitásról számoltak be. Érdekes módon az esemény áldozatai - akik hűségesek voltak - alacsonyabb önértékelésről és több konfliktusról számoltak be, azonban a jólét egyéb mutatói nem csökkentek.

A megcsalás előtt azonban gyakran elég drámai változások történtek a kapcsolatban. Szinte minden kapcsolati jóléti mutató fokozatosan csökkent az afférhoz vezető úton, több konfliktusról és kisebb elégedettségről számolt be mindkét fél az eseményt megelőzően.

A szomorú következtetés pedig az, hogy a megcsalás nem olyan, mint a többi más helyzet az életünkben. Míg az emberek többsége különféle súlyos események után helyreáll, valamiképpen sikerül regenárálódnia, addig a hűtlenségben érintettek igazán soha nem tudták feldolgozni az őket ért traumát. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás