Kiderült Michael Jackson szörnyű titka, meghökkentő felvétel került nyilvánosságra

A több, mint 20 éves felvétel teljesen más megvilágításba helyezi Michael Jacksont.
Michael Jackson annak idején a világ talán legnagyobb sztárja volt, a nevét, zenéit, illetve az ikonikus táncmozdulatait mindenki ismerte ezen a bolygón. A 2009-ben elhunyt popsztár rendkívül népszerű volt, de a botrányok sem kerülték el, hiszen többször is gyermekmolesztálással vádolták ők – de erre egyelőre nincsenek megdönthetetlen bizonyítékok, így sokan ártatlannak vélik őt.

Michael Jackson magyarul szólt a rajongóihoz, ezt üzente Budapesten
Olvass tovább...
Leginkább Michael Jackson halála után derültek ki durva dolgok róla, de amíg élt, már akkor is tudni lehetett, hogy elég furcsa volt a kapcsolata az édesapjával, Joe Jacksonnal, aki 2018-ban halt meg. Állítólag rendszeresen bántalmazta gyerekként az énekest az édesapja, most pedig egy olyan, 2000-2001 környékén készült hangfelvétel került nyilvánosságra, amin Jacko el is mesélt egy addig titkos, egészen sokkoló esetet.
Joe Jackson állítólag levetkőztette, beolajozta, majd úgy verte meg egy vasaló vezetékével a fiatal Michael Jacksont, aki annyira rettegett az édesapjától, hogy állítólag olyan is előfordult, hogy a jelenlététől elájult, vagy elhányta magát félelmében.
Michael Jackson arról is beszélt, hogy az apja erőszakkal kényszerítette őt arra, hogy különböző szerződéseket aláírjon. Jacko annyira utálta őt, hogy a testvérével, Janettel folyton azt „játszották”, hogy elképzelték az édesapjukat halottan egy koporsóban, miközben semmit sem éreznek a halála miatt. Az énekes az évek alatt mégis megbocsátott Joe Jacksonnak, és állítása szerint nagyon szerette őt még a bántalmazások ellenére is.

Meglepő felvételek kerültek elő Michael Jacksonról, elképesztő dologra volt képes
Olvass tovább...
