promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Intim képet rakott ki magáról a Stranger Things fiatal sztárja, bikiniben fogdossa őt a pasija
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Úgy tűnik, hogy megvan a kémia Millie Bobby Brown és a pasija között.

Millie Bobby Brown még csak 18 éves, de máris igazi világsztárnak számít. A Netflix-féle Stranger Things Tizijeként ismerte meg őt a világ 2016-ban, azóta pedig már két Emmy-díjra jelölték és még a nagy sikerű Enola Holmes-szériát is ő viszi a hátán, szóval nagyon elfoglalt a színésznő, akinek az is jól mutatja a népszerűségét, hogy már több, mint 60 millió követője van Instagramon.

A híresség elvileg tavaly óta van együtt a legendás Jon Bon Jovi fiával, Jake Bongiovival, akivel az Instagramon ismerkedtek meg, az elején csak barátság volt közöttük, majd gyorsan kialakult a szerelem is, de ezt csak később vallották be a nyilvánosság előtt. Úgy tűnik, hogy nagyon jól érzik magukat együtt, megvan közöttük a kémia, ugyanis most is egy egészen intim fotót posztoltak.

Millie Bobby Brown bikiniben látható a felvételen, amin hátulról átöleli őt a pasija, de úgy, hogy a kezei a keblein vannak – persze nem pajzán módon, hanem ártatlan szerelemmel.

A kommentelőknek az eddigi visszajelzések alapján nem igazán jött be, hogy Jake Bongiovi így mindenki előtt gyakorlatilag megfogdosta a Stranger Things színésznőjét, ezért elég kemény beszólásokat kapott az emberektől – volt, aki konkrétan közellenségnek nevezte őt, szóval a több, mint 3 millió kedvelés ellenére sem aratott osztatlan sikert a sztárpár legújabb posztja.

Persze bőven akadtak olyanok is, akik megvédték őket, hiszen fiatalok, szerelmesek, azt csinálnak, amit akarnak, és emiatt nem kell rosszul érezniük magukat.

Itt lehet megnézni Millie Bobby Brown fent említett bikinis képét:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás