promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Puzsér Róbertet is kiakasztotta A Nagy Ő, a kritikus feltörölte a padlót Árpa Attilával
Borítókép:  youtube.com/Partizán (screenshot)
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Puzsér Róbert nem kímélte a TV2 sikerműsorát, és Árpa Attilát sem.

Véget ért a TV2-n Árpa Attila drámával és romantikával teli ismerkedős, párkeresős műsora, A Nagy Ő, amiben rengeteg hölgy versenyzett a sztárproducer kegyeiért, aki randizni vitte őket, flörtölgetett velük, majd rózsával honorálta a közös szimpátiát, a többieket pedig hazaküldte összetört szívvel. Árpa Attila végül meghozta a nehéz döntést, kiválasztotta a győztest, és sikerült megtalálnia a társát:

A Nagy Ő-ben számtalan botrányos pillanat volt, hiszen egyebek között az is megtörtént, hogy Árpa Attila hazaküldött egy lányt, miután kiderült, hogy állítólag felnőtt filmekben szerepelt az illető. Ez sokakat kiakasztott, és úgy tűnik, hogy az ország legkeményebb megmondóembere, Puzsér Róbert is nagyon felhúzta magát ezen, hiszen egy külön véleménycikkben ment neki ennek az esetnek, a műsornak, illetve Árpa Attilának is.

„Az RTL egykori kreatív igazgatója, a legendás playboy és sikerember, aki a Mónika Show, a Való Világ meg a Heti Hetes magyarokra szabadításáért felelős, a tápláléklánc alsó régiójában tér vissza a kereskedelmi tévézés haláltáncába: szereplőként, megfáradt, legatyásodott, hatalmát és jelentőségét elveszített, öregedő pozőrként bukkan fel újra, hogy egy csapatnyi kutyakozmetikust, sminkest, szépségterapeutát, lélekgyógyászt és fitneszmodellt, akiknek az apja lehetne, meggyőzzön arról, hogy pont rájuk vágyik, és hogy ő, a Rossmann drogérialánc reklámarca számukra igenis elérhető.

Aligha csoda, hogy a műsor permanans morális önalulmúlás: a magát nárcisztikus szociopataként diagnosztizáló cinikus alfának ezúttal azt kell egy férfi escort szerepében előadnia, hogy a műsor valamennyi szereplőjében ott rejlik a Nagy Szerelem lehetősége, a lányoknak pedig bazsalyogva kell végignézniük, amint rajongásuk tárgya szemük láttára cicázik a riválisaikkal”

– írta Puzsér Róbert Árpa Attiláról és A Nagy Ő-ről.

A kritikus kifejtette, hogy mennyire álszent és megjátszott volt az egész dráma azzal a lánnyal, aki pornós múlttal rendelkezik, hiszen se Árpa Attila, se a TV2 nincs olyan pozícióban, hogy bárkit is elítélhessenek. A visszajelzések alapján sokan egyetértettek Puzsér Róberttel, aki ismét egy velős véleményt fogalmazott meg egy olyan dologgal kapcsolatban, ami rengeteg embert érdekel.

Hajdú Péter amúgy nemrég a Puzsér Róberttel való balhéjáról nyilatkozott, ezt a cikkünket is érdemes elolvasni:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás