promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Dobó Kata meztelen mellei örökre beleégtek a magyarok agyába, sokan szívesen lépnének félre vele még most is
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Láttad már Dobó Kata meztelen melleit?

1997. december 11-én, vagyis majdnem napra pontosan 25 évvel ezelőtt mutatták be a magyar mozikban A miniszter félrelép című filmet, ami a mai napig az 1990 utáni hazai filmgyártás legnézettebb alkotása, ugyanis több, mint 662 ezren váltottak rá jegyet akkoriban.

Ez volt az a produkció, amiben Dobó Kata színészként debütált, nem is akárhogy. A miniszter félrelép után az egész országban rögtön tudta mindenki, hogy ki az a Dobó Kata. Korábbi élettársa, Anger Zsolt szerint Kata az egyik legeslegelső olyan magyar színész volt, aki köré már 20–21. századi sztárkultusz épült. Olyasmi, aminek Nyugaton százéves hagyománya van. Ez itthon akkor kezdődött, amikor Dobó Kata a film harmadik percében megjelent a tetovált bokájával a filmvásznon.

Talán néhányan még emlékezhetnek még A miniszer félrelép poszterére, ami ugyancsak Kata külső bájaira fókuszált: ugyan itt a színésznő rémülten takargatta formás melleit, de a filmben többször is megvillantotta meztelen kebleit. Igaz, ezek nem amolyan erotikus jelenetekben történtek, hanem olyan szituációkban, hogy az általa alakított karakterről a nagy rohanásban lecsúszott a melltartó vagy a fürdőköpeny.

Ettől függetlenül ezek mégis csak emlékezetes pillanatok voltak, hiszen itt láthatta az egész ország Dobó Kata melleit, és ez a látvány minden bizonnyal sokak agyába vésődött be. Nem túlzás azt mondani, hogy annak idején sokan szerelmesek lettek Dobó Katába, és valószínűleg most is sokan vannak azok, akik szívesen lépnének félre vele.

Alább tudjátok megnézni az említett jeleneteket:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás