promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Itt a vége: Rubint Réka szomorú búcsút vett tőle
Borítókép:  TV2 Play
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Rubint Réka végleg elbúcsúzott.

Szombat este véget ért a Dancing with the Stars harmadik évada, amit Csobot Adél és Hegyes Berci nyertek meg. A döntő nagyon sok izgalmas pillanatot tartogatott, többek között visszatértek az évad korábban kiesett versenyzői, Tóth Andi egy lehengerlő produkcióval lépett színpadra Andrei Mangrával, és Árpa Attila egy rózsát adott Gabriela Spanicnak.

Rubint Réka rögtön az első élő adásban kiesett a táncos showműsorból, de azóta is örül, hogy elvállalta a felkérést. A fitnesz lady örömmel tért vissza a döntőben is, hogy még egyszer, utoljára ropjon egyet a parketten. A finálé után Réka a közösségi oldalán, szomorúan búcsúzott el ettől az időszaktól.

Bejegyzésében először is gratulált Csobot Adélnak és partnerének, de elismermését fejezte ki Somhegyi Krisztiánék és Pap Dorciék felé is. Véleménye szerint mind a három döntős páros elképesztő fejlődésen ment keresztül, és feledhetetlen pillanatokat szereztek nem csak a fináléban, de minden egyes héten. Ezek után külön köszönetet mondott a Dancing with the Stars stábjának is, akik hihetetlen munkával valósították meg ezt a produkciót.

„Emberfeletti munka van minden versenyző, táncos, koreográfus, sminkes, fodrász, ruhakészítő, és minden egyes stábtag (szerkesztők, gyártás, díszlet) mögött!”

Réka végezetül nem feledkezett meg kifejezni a háláját mentorának, Andrei Mangrának, aki ha csak egy rövid időre is, de megmutatta neki, hogy a tánccipőben is benne van minden, amire a léleknek szüksége van.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás