promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Katalógusból választotta ki új nemiszervét a magyar sztárfodrász
Borítókép:  rtl.hu
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Amióta megműtötték, jobban élvezi az együttléteket.

Frohner Ferencet nem is amiatt ismerhetik az emberek, mert egy fodrász, hanem mert ő az, akit korábban összeboronálták Tóth Andival. Legutóbb pedig a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorban tette magát próbára.

Fecó nemrég a Gyertek át! című műsor vendége volt, ahol szóba került, hogy mostanság átesett egy intim műtéten: a nemi szervét kellett megoperálni. A 31 éves sztárfodrásznál fitymaszűkületet állapítottak meg, és nem is gondolkozott azon, hogy megcsináltassa-e. Sebestyén Balázs műsorában elmondta, hogy a műtét óta sokkal jobban élvezi az aktusokat, de az furcsa volt neki, hogy konkrétan fitymakatalógusból kellett kinézni, hogy milyen nemi szervet szeretne magának.

„Olyan volt, hogy a dokival kinyitottuk így a fitymakatalógust, és kerestük, hogy félig legyen lemetszve vagy egészben. Aztán ráböktem, hogy ilyet szeretnék, szürreális volt az egész”

- mondta a műsorban Fecó.

A többiek persze dőltek a nevetéstől, eleinte talán nem is akarták elhinni, hogy komolyan beszél. Aztán Sebestyén Balázs felvetette, hogy a jelenlévő férfiak mind menjenek el egy ilyen műtétre, hátha nekik is jobb lesz majd után az együttlét. Dombóvári István, a Showder Klub humoristája persze rögtön lecsapta a labdát egy olyan poénnal, ami mindent überelt.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás