promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kitálalt Tóth Andi szomszédja, Alekosz nyílt levélben állt bele az énekesnőbe
Borítókép:  TV2 Play
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Tóth Andi szomszédja elmondta az igazságot, közben Alekosz kegyetlen szavakkal állt bele az énekesnőbe.

Nem csillapodnak a kedélyek Tóth Andi körül. Az énekesnő idegei már nem bírták tovább azt a folyamatosan rázúduló botránykeltést, ami a kommentelőktől és a sajtó képviselőitől érkeznek; úgy döntött, pár napra visszavonul.

„Ez egy kis ország, rengeteg rosszindulattal. Ez után a két hét után csak azt szűrtem le, hogy rengeteg ember, de FŐLEG a sajtó abban reménykedett, hogy én vagyok az. És mindent el is követtek, hogy oda kerüljek. Én ebben nem szeretnék részt venni. A következő napokban nem fogok posztolni, próbálni szeretnék, és eldönteni hova tovább”

- írta az ideigleges búcsúposztjában Andi.

Persze az énekesnőnek nem kell aktívnak lennie a közösségi oldalán ahhoz, hogy a sajtó foglalkozzon vele. Az újságírók továbbra is rá vannak kattanva a témára, most éppen az érdekli őket, hogy Marics Peti valóban olyan szerető és támogató párja-e a botrányos helyzetbe taszított sztárnak.

„Andi sosem ápolt szoros viszonyt a szomszédaival, de az elmúlt hetekben még inkább magába fordult és elzár mindenkitől. Peti amennyit csak tud vele van, hetente többször látjuk itt, próbálja őt kirángatni ebből az állapotból. Bízunk abban, hogy sikerül neki”

- ezt Andi egyik szomszédja árulta el a Blikk-nek.

Az énekesnő botrányával kapcsolatban most a Való Világ egyik régi szereplője, Nagy Alekosz osztotta meg kíméletlenül őszinte véleményét. Alekosz egy nyílt levélben üzent Tóth Andinak, amit a Blikk-en keresztül juttatott el hozzá. Az egykori villalakó szavait változtatás nélkül közöljük mi is:

„Nem az fertőzteti meg az embert, ami a szájon bemegy, hanem ami kijön a szájból. Az fertőzteti meg az embert. Máté 15.11.

Csakhogy te nem vagy közszereplő, Andikám. A trágárság, az ocsmányság, a vulgaritás, a csatornalé, ami a te szádból kijön, az csak ne legyen közszereplés. Ez olyan, mintha a bűnöző kérné ki magának, hogy lefogják. Fogják csak le! Vigyék. Te pedig tedd ezt magadtól. Add fel magad! A sajtót már kiiktattad, meggyaláztad, tételesen felsorolva hírbe hoztad, tehát a szereplési felületeidet felszámoltad. Igen, ez valóban nem Amerika. Igen, ez valóban egy kicsi ország. Románia nagyobb ennél! Ez válasz lehet a kérdésedre is, hogy hova tovább.

Magyarország egy egészen más kulturális holdudvar. Itt a sztár szereti sajtóját. Szimbiózisban létezik azzal. Meg nem alázza, tiszteli azt. Munkáját megbecsüli, kamerája elé áll, ha kell. Nem pedig férfiruhában, kapucnis dílernek öltözve menekül.

Levágattál a Földre, aki népeken tapostál. Ésiás 14.12.”

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás