promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hihetetlen világot találhatott az Antarktisz alatt az amerikai hadsereg
Borítókép:  Profimedia (Képünk csak illusztráció!)
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A második világháború után indított expedíció járhatott hatalmas felfedezéssel.

Az amerikai Richard Byrd híres sarkkutató, pilóta és haditengerész volt. Már az ötvenes éveiben járt a második világháború idején, így nem meglepő, hogy a harcok lezárulta után ő lett az admirálisa egy meglehetősen különös expedíciónak.

1946 decemberében szinte nem is kutatóutat, hanem hadműveletet vezetett az Antarktiszra, amelyen állítólag 13 hajó és 23 repülőgép, valamint 4700 katona vett részt. Byrd otthonosan érezhette magát a fagyos vidéken, hiszen korábban átrepült a Déli-sark felett, illetve repülővel elérte az Északi-sarkpontot is.

1946 legvégén elvileg négy hónaposra tervezték az expedíciójukat, ám a márciust már nem tudták kivárni, mert februárban valami nagyon különösbe botlottak. Byrd a naplójába mindent felvezetett, ám az általa tapasztaltak túl ijesztőek voltak ahhoz, hogy ki lehessen adni a feljegyzéseit. Végül az 1957-ben bekövetkezett halála után a fia olvasta el a szövegeket, és ő adott lehetőséget arra, hogy részben megismerhessük a napló tartalmát.

Az admirális a gépével betévedt egy olyan nyílásba, ahonnan szinte egészen a Föld középpontjáig jutott el. Odalent zöld, dús növényzetet talált, egy élhető világot, benne egy kristályból készült várossal.

Ott korong alakú repülő tárgyak vették körül, ezek lehetnek tehát az általunk ufóknak nevezett objektumok. Byrdöt a földre kényszerítették, így nyílt alkalma arra, hogy kommunikálhasson az ott élőkkel. A Mesternek nevezett lény volt számára a legérdekesebb, aki lényegében megdorgálta.

A különös személy (akinek a külleme nincs részletezve) elmondta neki, hogy rettentően csalódott amiatt, amit az emberiség művel a felszínen. A hirosimai és nagaszaki atomtámadást külön kiemelte, az admirális pedig ebből sejthette, hogy a furcsa lények állandó megfigyelés alatt tarthatják fajunkat.

Valóban feltűnő, hogy a modern kori ufóaktivitás a nukleáris robbantások, illetve a második világháború befejezése után kezdődött, ezek szerint az idegen lények azért aggódnak ennyire a Földért, mert ez az ő otthonuk is, nemcsak a miénk. De az is lehet, hogy Byrd egyszerűen csak egy jól kitalált mesével próbálta felrázni az emberiséget, hátha elkerülhetjük egy újabb világháború borzalmait.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás