promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kellemetlen felvétel került ki G.w.M-ről, megint rajta nevet a fél ország
Borítókép:  youtube.com/Partizán (screenshot)
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

G.w.M humorára leginkább a gyerekes jelző illik a kommentelők szerint.

G.w.M már jó ideje Magyarország egyik legfelkapottabb előadója, de a legtöbben akkor ismerték meg őt, mikor januárban kiderült, hogy összejött az egykori szépségkirálynővel, Kulcsár Edinával. Azóta is rengeteg támadást kapnak, de ők töretlenül kitartanak egymás mellett, hiszen szerelmesek, első közös gyermeküket várják és megtalálták a másikban az igazit – jelenleg pedig a TV2 Párharc című műsorában szerepelnek, ahol már volt is egy apróbb összetűzésük Varga Viktorral:

Varga Viktor elég negatív véleménnyel volt Kulcsár Edina daláról, amit G.w.M-mel közösen készített, ez pedig azóta is tüske maradt a rapperben, aki bocsánatkérést várt az énekestől, de ezt nem kapta meg – legalábbis nem úgy, ahogy szerette volna, ez pedig rányomta a bélyegét a kapcsolatukra.

G.w.M és Varga Viktor között érezhetően ott van egy bizonyos szintű feszültség, akármennyire is békés és szabadszellemű az énekes. Ezt az is bizonyítja, hogy a rapper nemrég a „legzenebb” pillanatában tréfálta meg Varga Viktort, aki éppen meditált és „Buddhával beszélgetett”.

G.w.M úgy gondolta, hogy biztosan nagyon vicces lesz majd, ha odamegy a meditáló Varga Viktorhoz, és megzavarja őt azzal, hogy belenyúl az orrába, a szájába, és szimplán csak cseszegeti őt – nem mindenkinek nyerte el a tetszését a kis „mutatványa”.

Noha mindketten jót nevettek ezen, de a Kulcsár Edina által készített felvétel sokak szerint inkább kellemetlen volt, mint vicces, hiszen G.w.M-et többen is rettenetesen gyerekesnek nevezték a kommentszekcióban – sőt, volt, aki egyenesen tiszteletlenségnek tartotta, amit csinált.

Ettől függetlenül a kiakadók mellett bőven akadtak olyanok is, akiket megmosolyogtatott G.w.M ártatlan tréfája, amit alább lehet megtekinteni:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás