promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Herceg Erika végre megszólalt a meztelen képeiről, amik már a fél országot letarolták
Borítókép:  rtl.hu (screenshot)
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Félelmetes gyorsasággal terjedtek el a neten Herceg Erika korábbi pucér fotói.

Ukrajnában és Oroszországban már jó ideje ismert énekesnő Herceg Erika, de Magyarországon az X-Faktor nemrég indult 11. évadában láthatta őt először a nagyközönség. A híresség hamar a figyelem középpontjába került a sokszor „hisztisnek” titulált viselkedésével, illetve azzal, hogy az emberek többsége szerint nagyon dekoratív – valószínűleg pontosan emiatt van az, hogy pillanatok alatt elterjedtek Herceg Erika meztelen képei:

Herceg Erika annak idején a Playboy magazinnak vetkőzött le, a felvételeket pedig már szinte fél Magyarország megcsodálta, legalábbis erre utal a rengeteg ezzel kapcsolatos komment. Az énekesnő most elmondta, hogy pontosan mikor készültek a pikáns képek, illetve arról is beszélt, hogy miért vállalta el 10 évvel ezelőtt a fotózást – sőt, annak hatását is megosztotta az emberekkel.

„A Playboy-fotózás 2012-ben történt. Mindennek megvan az ideje, azokban az években erotikus fotókon szerepelni a Playboy-ban nagyon-nagyon menő volt, akkoriban olyan nagy hatással bírt, hogy beindította a karrierem”

árulta el Herceg Erika.

Ezek alapján évekkel ezelőtt jól döntött Herceg Erika, hiszen a Playboy-fotózás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy igazi sztár legyen belőle. Bár úgy tűnik, hogy az énekesnő már megbánta a döntését, mert mai fejjel egyáltalán nem úgy látja a dolgokat, mint 2012-ben – vagyis most nem vállalná, hogy újabb meztelen képek készüljenek róla.

„Bevallom, ma már nem vállalnám el, mert nem tartom trendinek. A mostani gondolkodásommal, ha tehetném, azt a fotózást kitörölném a múltamból, de ami történt, megtörtént”

– mondta Herceg Erika, de utána bevallotta, hogy a Vogue magazin kedvéért azért még bevállalna egy igényes, szexi fotózást.

Ha valaki érdekelne esetleg még Herceg Erika magánélete, akkor ebben a cikkünkben felfedjük, hogy foglalt-e jelenleg a szíve:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás