promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Arnold Schwarzenegger olyat tett, hogy még Sylvester Stallone is gratulált neki
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Sőt, még közös képet is lőtt a két legenda, Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger.

Arnold Schwarzenegger és Sylvester Stallone sokáig hatalmas riválisok voltak, ugyanis a '80-as, illetve '90-es évek domináns akcióhőseiként volt bennük egy már-már egészségtelen versengés. Ha izmos, kigyúrt hős kellett egy filmbe, akkor valamelyikük telefonja szinte biztosan megszólalt, és egymástól happolták el a szerepeket – de állítólag egy bizonyos estén indult a több évtizeden át tartó „harcuk”:

Amikor Hollywood hirtelen hátat fordított Sylvester Stallone-, illetve Arnold Schwarzenegger-féle izomkolosszusoknak, akkor jöttek rá, hogy csúnyán eljárt felettük az idő, ez pedig összehozta őket, és végül elásták a csatabárdot. Összebarátkoztak, az évek alatt több filmben is együtt szerepeltek, nemrég pedig olyan dolog történt, amire talán még ezek után sem sokan számítottak.

Arnold Schwarzenegger a minap tartott egy jótékonysági eseményt, aminek köszönhetően több, mint 5 millió dollár, vagyis 2,2 milliárd forintnál is több gyűlt össze annak érdekében, hogy a gyerekek iskola utáni, hasznos programjait segítsék – eddig 60 város több, mint 100 ezer kölyke kapott támogatást az Arnie által alapított After-School All-Stars-nak köszönhetően, ezt pedig már Sylvester Stallone sem tudta szó nélkül hagyni, és nyilvánosan gratulált a barátjának.

Sőt, maga Sly is ott volt az eseményen, és még egy közös képet is csináltak Arnold Schwarzeneggerrel, és láthatóan mindketten nagyon büszkék voltak – minden bizonnyal Sylvester Stallone is beszállt egy bizonyos összeggel.

Itt lehet megnézni a két legenda közös fotóját:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás