promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Elfelejtett melltartót venni a francia modell, akit a világ legszebb lányának tartanak
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Thylane Blondeau még csak 21 éves, de máris óriási név a divatszakmában.

A francia Thylane Blondeau áprilisban töltötte be a 21. életévét. A mutatós, elegáns nő alig 4 évesen kezdte modellkarrierjét, és 2007-ben a világ legszebb lányának választották. A legfrissebb képeit elnézve ez a cím még mindig helytállónak tűnik vele kapcsolatban.

Az évek során a Dolce & Gabbanával, a L'Oréallal és a Versacéval is dolgozó Thylane 2018-ban egy újabb sikert ért el a szépségiparban, hiszen a 100 legszebb arc toplistájának élén végzett. Szinte hihetetlenek ezek az eredmények, hiszen a mindössze 167 centis magasság még egy átlagos modellkarrierhez sem szokott elegendő lenni.

A bájos kis francia nemrég Párizsban vett részt a Forbes vacsoráján. Erre pedig egy olyan egyrészes ruhában érkezett, amelyen keresztül a bugyija is látni engedett magából valamit, a mellei viszont kifejezetten közszemlére lettek benne téve.

Fotó: Profimedia

A pezsgőszínű öltözéket fekete magas sarkú egészítette ki, de addig már senkinek sem futott le a tekintete. Akinek esetleg a családnév ismerős, az ne törje tovább a fejét: Thylane az egykori focista Patrick Blondeau lánya, az apuka a Monacóban, illetve az Olympique Marseille-ben rúgta legtöbbet a bőrt.

A modell élete mindezzel együtt sem fenékig tejfel, a közelmúltban például petefészek ciszta miatt kellett sebészkés alá feküdnie. Ez nem mindig szokott problémát okozni, de Thylane hasában szabályszerűen szétrobbant, ezért volt szükség a műtétre.

A szépség a párizsi vacsorán Baptiste Giabiconival pózolt, aki szintén modell és ugyancsak francia, és a zseniális Karl Lagerfeld egykori múzsájaként ismert. Thylane-nek tehát nem ő a barátja, hanem a színész Ben Attal, aki a nehéz időszakban is kitartott kedvese mellett.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás