promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Berki Mazsi megint terhes? Döbbenetes lesifotó készült a luxusözvegyről
Borítókép:  TV2 Play
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Terhespocakkal pózol Berki Mazsi ezen a lesifotón.

Berki Krisztián tetemes adósságot hagyott maga után, így Mazsinak nem igazán maradt más választása, mint hogy a munkára koncentráljon, és megteremtsen mindent, amire kislányával szülségük van - írja a Blikk

„Azt az igazi anyaságot, hogy csak a gyerekemmel foglalkozzak, nem élhettem át. Most lehet, hogy elítélnek, de segítséget fogok kérni, mert muszáj dolgoznom. Tenni kell, és nem fogom otthon ölbe tett kézzel várni, hogy csoda történjen. Vannak céljaim, azokat most próbálom taposni és elérni"

- részletezte a fiatal özvegy a  Palikék Világa by Manna című műsorban. A fiatal édesanya még májusban veszítette el a férjét, ekkor a kislányuk, Emma Katerina még csak hathónapos volt. A lap emlékeztet arra is, hogy Mazsi nemrégiben megrendezte az Emmazsi baba-mama tábort és részvételi díjként a háromnapos luxusüdülésért csaknem 300 ezer forintba került két főre, így – ha sikeres a program – gyümölcsöző lehet a vállakozás. Megemlítik továbbá, hogy a TV2 Dancing with the Stars című műsorában is szerepel, ami "tisztességes bevételi forrást" jelent.

Emellett az Opten cégadatbázis szerint júniusban Mazsi egy Pest megyei településre bejelentett egy új céget, amely webshopot üzemeltet, és amelyet Berki Krisztián egykori barátjával alapítottak.

Berki Mazsi tehát mindent megtesz a továbblépés érdekében, és úgy tűnik, elgyászolta volt férjét, ugyanis a lap megjegyzi, hogy az özvegy valószínűleg újra szerelembe esett, a választottja pedig feltételezhetően - egy gazdag vidéki vállalkozó - érzelmileg, és a tanácsaival is támogatja az özvegyet.

Nemrég egy újabb lesifotó került ki az internetre a luxusözvegyről, amin úgy látszik, mintha Mazsi ismét babát várna. Rögtön szárnyra kapott a pletyka, miszerint Berki Krisztián özvegye máris teherbe esett új párjától, Zoltántól, de az is lehet, hogy csak a boldogságtól kerekedett ki ennyire.

(Fotó: A Nagy Bulvárcsoport Facebook)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás