promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Herceg Erika lebuktatta magát: végre kiderült, ami szinte az egész országot foglalkoztatta
Borítókép:  rtl.hu (screenshot)
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Herceg Erika mindent elárult, amire kíváncsiak voltak az emberek.

Már egy ideje elkezdődött az RTL Klubon futó X-Faktor 11. évada, amiben megismerhettük a nemzetközi szupersztárt, Herceg Erikát, aki Csobot Adélt váltotta a mentori székben, és már az első adásokban is okozott pár felejthetetlen, helyenként egészen botrányos pillanatot. Volt, akit nagyon felbosszantott az énekesnő stílusa, viselkedése, de bőven akadtak olyanok is, akiknek ő lett az új kedvencük.

Herceg Erika pillanatok alatt letarolta az egész országot, és jelenleg is rengetegen beszélnek róla, hiszen kifejezetten izgalmas a jelenléte az X-Faktorban. Számtalan új rajongója lett az utóbbi hetekben, hatalmas az érdeklődés iránta, éppen ezért természetesen nagyon sokan kíváncsiak a magánéletére is – a legtöbben persze azt szeretnék tudni, hogy van-e pasija, az énekesnő pedig nemrég lebuktatta magát, és szinte minden kérdésre választ adott ezzel kapcsolatban a Reggeli című műsorban.

Herceg Erika elmondta, hogy van egy nála 1 évvel idősebb, kazah származású párja, akivel 5 éve ismerkedtek meg, és azóta gyakorlatilag együtt vannak. A férfi állítólag üzletember, nem tud magyarul, és nagyon szeretik egymást, de a híresség a magánéletére való tekintettel nem szeretné megmutatni a párja arcát a nagyvilágnak – ettől függetlenül tudja, hogy vannak olyan portálok, amiken felfedték már, hogy pontosan ki is az illető.

Jelenleg Budapesten lakik Herceg Erika, így most távkapcsolatban élnek, de az énekesnő ki szokott menni a szerelméhez, hamarosan pedig ő is eljön a fővárosba, és ha minden jól megy, akkor megnézi őt az X-Faktor egyik adásában – ami érthető, hiszen a férfi nagyon büszke a párjára, és támogatja őt még akkor is, amikor mentorként teljesen kikel magából a kamerák előtt.

Itt lehet megnézni Herceg Erika interjúját:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás