promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ullmann Mónika mellei túl tökéletesek voltak a Playboyban – elárulta, hogy volt-e bennük szilikon
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A színésznő maga is elégedett volt a képekkel.

Ullmann Mónikát a mai generáció már a színész-énekes Miller Dávid édesanyjaként ismeri, pedig néhány évtizeddel ezelőtt még mindenki a cuki szőke kislányt látta benne. Alig 5-6 évesen komoly szerepet kapott az Égigérő fű című filmben („Csak az a szép ződ gyep” – mondaná Poldi bácsi), és azóta lényegében folyamatosan a magyar közönség szeme előtt dolgozik és éli az életét.

A gyönyörű, törékeny színésznő jövő nyáron ünnepli az 50. születésnapját, de még ma is simán a fia barátnőjének nézhetik, ha együtt jelennek meg valahol. Bezzeg 1999-ben! Mónika akkor már Miller Zoltán felesége volt, sőt megvolt a 3 éves Dávid is, és így mondott igent a Playboy felkérésére.

A férfimagazin decemberi számának címlapján régimódi ruhában, a mesék Piroskájaként tündökölt, ám a belső lapokon már igazán vad képeket láthattunk róla. Az akkor 26 éves színésznő megtehette volna, hogy csak fehérneműre vetkőzik, ő azonban ennél bátrabb volt.

A kerek popsiját, gömbölyű mellét is alaposan szemügyre vehettük, de nem rejtette véka alá azt sem, hogy „odalent” a fazonra igazított divatot kedveli. Mónika ebben az évben a sikerei csúcsán tündökölt, hiszen két mozifilmben is szerepelt (6:3, avagy Játszd újra Tutti, illetve Hippolyt), valamint a Barátok közt egyik oszlopos karakterének számított.

„Nem bántam meg, a szakmában pedig igen jó volt a képek fogadtatása. Azért mentem bele, mert a fotós tehetségesen el tudta palástolni a számomra problémásabb részeket. A képek egyébként nekem tetszenek”

– nyilatkozta akkoriban az Indexnek. Elárulta azt is, hogy a fotózás előtt alaposan áttanulmányozta a Xantus Barbaráról készült képeket, de nem akart azokkal versenyre kelni.

„Nagyon sokan kérdezték, hogy van-e a mellemben szilikon. A kérdés tulajdonképpen nekem hízelgő, hiszen ez tökéletességet feltételez, de mint már mondtam, nem a testemből élek, ez nem központi kérdés, a mellem teljesen eredeti”

– fejtette ki Mónika, megválaszolva egy nagyon fontos kérdést. Azt sem titkolta, hogy a magazinnal kötött szerződésében egy teljes alakos aktkép is szerepelt, ezért láthattuk meg azt, amit a férjén kívül másnak akkor nem mutatott meg.

Képek egyebek közt itt.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás