promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Fehér melltartóban akar elcsábítani a Stranger Things szépsége, de Török Lívia is levetkőzött – válogatás
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Millie Bobby Brown úgy döntött, hogy előveszi a dögös énjét, a végén pedig érkeznek Demi Moore legjobb fürdőruhás képei.

Millie Bobby Brown már gyerekkorában tudta, hogy színész akar lenni, és ki is használt minden lehetőséget. Anno kilencéves korában kapta meg az első szerepét a Once Upon a Time in Wonderland című sorozatban, majd nemsokára jött a Netflixes  Stranger Things, ami meghozta neki a világhírnevet. 2018-ban, tizennégy évesen ő lett a legfiatalabb, aki felkerült a világ száz legbefolyásosabb emberét felsoroló listára a Time magazinban. Ritkán szokott villantani, de most egy igazán dögös képet osztott meg magáról fehér melltartóban, és kigombolt farmerben.

Az „Exatlon Hungary” egykori versenyzője, Török Lívia túl van élete egyik legboldogabb napján, mivel a szerelmével megtartották az esküvőt. A korábban vidékre költözött sportoló gyönyörű fehér ruhában mondta ki a boldogító igent, most pedig sort kerítettek egy kis kiruccanásra Horvátországban, amíg még jó az idő. Most narancs, és citromsárga bikiniben is megnézhetitek.

Hiszitek, vagy sem, Demi Moore már lassan a hatvanat súrolja, de rajta sem látszik a kor. Anno sokáig volt Bruce Willis felesége, és három lányuk született a házasságuk alatt - utána nem is vállalt több gyereket. A színésznő még mindig bombaromában van, és ezt a követői tudtára is adja. Tényleg úgy néz ki bikiniben, mint egy 20 éves. Most megmutatjuk nektek néhány igazán dögös villantását a közelmúltból.

Nem volt elég a mostani válogatás?

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás