promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Így néz ki Steiner Kristóf szerelme, akivel másodjára is kimondták a boldogító igent
Borítókép:  RTL Klub
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Másodszorra házasodtak össze, és most nem az ünneplés miatt.

Vannak, akiknek a házasság csak egy papír és egy Intézmény. Vannak, akik boldog családi körben élnek, de nem tartják fontosnak, hogy összeházasodjanak. Vannak azok a nők, akik már pici gyerekkoruk óta az esküvőjüket tervezik. Vannak, akiknek a házasság szent és sérthetetlen. Ahány ember, annyi vélemény, vagy a mindent jelenti vagy a semmit, de köztes állapot nem igazán létezik.

Bár Steiner Kristóf neve egyáltalán nem hasonlítható össze Berki Mazsiéval, Csutiéval, G.w.M-mel, vagy a többi hasonló celebbel, akikkel körülbelül minden nap tele van a sajtó, de az igazat megvallva, teljesen mást is jelent a jelenléte. A régi motoros generáció – a '80-as, '90-es évek – szülöttei még a VIVA-ról ismerhetik őt, és mint egy jó házasságban, elég sok hullámhegyet, hullámvölgyet megéltek már vele együtt.

Fiatalság, öntudatlanság, elvesztés, szerelem, holtomiglan, elköltözés, változás, válás, újjászületés, beérés, boldogság.

Ha csak címszavakkal kéne megírni Steiner Kristóf életét, akkor valahogy ezeket a kifejezéseket használnám. Egy átlagos emberi élet összefoglalója. A régi nagy lázadóból egy visszafogott férfi lett, aki másodszorra házasodott meg szerelmével, Nimrod Dagannal. Először Tel-Avivban keltek egybe négy évvel ezelőtt, akkor családi- és baráti körben ünnepelték meg a nagy napjukat augusztus 31-én, a nyár utolsó napján.

A mostani esküvő szeptember elsején valósult meg, de most csak ketten voltak. Nem az ünneplés miatt, hanem egyszerűen élvezték, hogy Portugáliában megtehetik, hogy melegpárként hivatalosan is egybekelhetnek. Görögországban, ahol jelenleg is élnek, azért nem tudtak összeházasodni, mert se Kristóf, se Nimrod nem görög. Steiner egy Instagram bejegyzésében hozta nyilvánosságra, hogy mi is történt velük, és közben megfogalmazta azt is, hogy egyáltalán mit jelent számukra az esküvő:

„Bármennyire is keveset jelentenek számunkra a dokumentumok, rájöttünk: egy olyan világban, ahol az #LMBTQ embereket diszkriminálják és bántalmazzák, biztonságra és elismerésre van szükségünk. Egészen ma reggelig fogalmunk sem volt, mi fog történni, megbeszélni mentünk az esküvőnk jövőbeli időpontját, mire váratlanul azt mondták, hogy ha délig sikerül és jó nekünk, akkor még ma össze tudunk házasodni."

Sok helyzetben kellett megtapasztalniuk, hogy nincsenek egyforma jogaik melegpárként – mesélte el Steiner Kristóf az RTL Reggeli műsorában a minap, majd hozzátette:

„másrészt szeretnénk elindítani hamarosan az örökbefogadási folyamatot, annak pedig az egyik feltétele a házasság."

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás