promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Máris szakított a Házasodna a gazda párosa
Borítókép:  RTL Klub
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A forgatások után mégis úgy döntöttek, hogy különválnak.

A televíziós társkeresőműsoroknak pont annyi értelmük van, mint vakrandinak. Az évek során többször is bebizonyosodott, hogy a Házasodna a gazda vagy a Nagy Ő adásfelvételei során hiába érzi úgy egy páros, hogy összeillenek egymással, és megtalálták egymásban az igazit, a forgatások után folyamatosan azt látni, hogy a "nagy románc" csak a kamerák előtt tűnt valódinak. Amint elvonul a stáb, és a páros elkezdi a közös életüket, szembesülnek azzal, hogy mégsem egymásnak teremtették őket, és inkább külön utakon folytatják.

Felmerül tehát a kérdés, hogy azon kívül, hogy a kereskedelmi csatornák nézettséget sajtolnak ki szerelmet hajkurászó vadidegen emberekből - akik úgy látszik, csak úgy tudnak ismerkedni, ha azt többszázezer néző látja -, mégis mi értelme ezeknek a tárkeresőknek? Most ismét bebizonyosodott, hogy semmi, ugyanis a Házasodna a gazda 5. évadának párosa is csődöt mondott.

Péter gazda és Andrea még boldognak tűnt a műsorban, de aztán a forgatások után pár héttel mégis úgy határoztak, hogy különválnak.

„Valóban párkapcsolatként működött a viszonyunk egy darabig, de amikor eljutottunk a mélyebb témákig, akkor felszínre kerültek olyan dolgok is, amik korábban nem. Ezek azt mutatták, hogy bármennyire is szimpatikusak vagyunk egymásnak, mások az elképzeléseink a jövőről, két teljesen különböző úton haladunk. Így nincs esélyünk a közös boldogságra. Egyszerűen mások voltak az elképzeléseink arról, hogyan tovább”

- nyilatkozott Péter gazda a BEST magazinnak, aki bár csalódott, hiszen tényleg úgy érezte, hogy Andreával összeillenek, annak viszont örül, hogy viszonylag hamar kiderült, hogy mennyire különböznek.

„Egy ideig volt a kapcsolatunkban egy kis hullámzás: amikor először felmerültek a nézetkülönbségek, még azt hittük, hogy ezeket össze tudjuk egyeztetni, de aztán mindketten eljutottunk oda, hogy ez nem fog működni” – mesélte Péter gazda, aki továbbra is folytatja a párkeresést, akár a már hazaküldött jelöltek között. “A műsor során kiesett lányok közül többel is beszéltünk azóta telefonon. Jelezték, hogy műsoron kívül is szívesen eljönnének újra meglátogatni”

Ennyit arról, hogy Nádai Anikó ott lesz Péter és Andrea lagziján.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás