promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Komoly változás Csuti életében, 40-hez közel eljött ez a pillanat is
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Csuti nagy mosollyal közölte a világgal a dolgot, ami a legtöbb embert valószínűleg inkább letörné.

Csuti minden bizonnyal életének egyik legnehezebb időszakát éli, ugyanis januárban kiderült, hogy válik az egykori szépségkirálynőtől, Kulcsár Edinától, aki a nagy bejelentés után szinte rögtön megosztotta a világgal, hogy összejött G.w.M-mel – akivel amúgy máris az első közös gyermeküket várják, ez pedig természetesen eléggé letaglózta Csutit, hiszen mindössze pár hónapja még együtt éltek, látszólagos boldogságban.

Csutinak azóta már volt egy párja, de sokak meglepetésére pár hete szakítottak, jelenleg pedig egy ismert magyar színésznővel, Szorcsik Vikivel boronálják őt össze a kommentelők, miután többször is ugyanonnan osztottak meg Insta Storykat – de ők eddig tagadták, hogy összejöttek, ezért egyelőre csupán alaptalan szóbeszédnek számít a feltételezett kapcsolatuk, akármennyire is „gyanúsak” a körülmények.

Aki követi Instagramon Csutit, az tudja, hogy a híresség általában beszámol az életével kapcsolatos, fontos eseményekről. Most is így tett, ugyanis megosztotta a rajongóival, hogy így 40-hez közeledve komoly változás történt vele, ugyanis szemüveges lett – de nem mindig kell hordania.

„Szemüveges leszek, de csak este kell majd használnom ha vezetek! Ez van!”

– írta Csuti a közösségi oldalán.

Csuti mosolyogva, boldognak tűnve közölte ezt a követőivel, így valószínűleg nem élte meg csapásként a dolgot, pedig sokan minden bizonnyal pont, hogy elszomorodtak volna ettől, mivel egyesek számára a szemüveg használatának szükségessége egyet jelent a „rettegett” öregedéssel. A rajongók eddigi visszajelzései szerint amúgy kifejezetten jól mutat Csutin a szemüveg, szóval nem kell aggódnia a kinézete miatt.

Itt lehet megtekinteni Csuti bejegyzését:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás