Béres Anett fűző nélkül mutatkozott, a mellei szinte örömtáncba kezdtek

Az egykori valóságshow-szereplő gyógyulása remek ütemben halad.
Az idei nyár egyik legkülönösebb és legmegrázóbb celebtörténete a Való Világ egykori sztárja, Béres Anett nevéhez fűződik. A 41 éves médiahíresség még júliusban vett részt egy teaszeánsznak nevezett összejövetelen, ahol az elfogyasztott ayahuasca-főzet után támadtak súlyos hallucinációi.
Menekülni kezdett, mert úgy érezte, gonosz teremtmények üldözik, végül ámokfutásának egy súlyos baleset vetett véget. Egy magaslatról ugrott a mélybe, súlyos csonttöréseket szenvedve, így lényegében életveszélyes állapotban szállították kórházba.
VV Anett azóta többször is elismerte felelőtlenségét, nem is akar titkolózni a nyilvánosság előtt. A gyógyulása szerencsére még a reméltnél is gyorsabban halad, így a szőke valóságshow-szereplő szinte hétről hétre tud valami jó hírrel jelentkezni.

Béres Anett kígyók támadását hallucinálhatta, és már azt is tudjuk, miért volt meztelen
Olvass tovább...
Most például azzal, hogy végre nem kell folyamatosan hordania a fűzőjét. Természetesen nem divatból tartotta magát 9 héten keresztül, hanem azért, hogy a gerincoszlopát szilárdan tartsa. Máig beleborzong, hogy az idegsebészeten több olyan hasonló sérülttel találkozott, akik már nem tudtak lábra állni a balesetüket követően.
Anett azonban egyre virgoncabb, és az Instagramra kiposztolt fotója szerint nagyon jól érzi magát kötöttségek nélkül. Úgy tűnik, hogy a legutóbbi képén még melltartót sem hord, amitől a keblei szemmel láthatóan megkönnyebbültek.
A szép médiaceleb később egy infrabicikliben is próbára tette magát, amit elvileg fogyáshoz találtak ki, viszont most a lába megerősítésében, illetve a nyirokkeringése javításában is jó szolgálatot tesz neki.
