promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
A Nagy Ő Laurája olyan bikinit vett magára, ami semmit sem takart, és ezzel felizgatta fél Horvátországot

A Nagy Ő Laurája olyan bikinit vett magára, ami semmit sem takart, és ezzel felizgatta fél Horvátországot

Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions

A gazellatermetű szépség még soha nem mutatott ennyi mindent magából.

Keveset hallhattunk Szalai Lauráról azóta, hogy karácsony táján véget ért A Nagy Ő párkereső reality negyedik magyarországi évada. A gazellatestű lány elnyerte ugyan a kajakos Tóth Dávid szívét, ám az álompár már azelőtt szétment, hogy a műsor adásba került volna.

Laura némi regenerálódás után aztán mégis megtalálta a Nagy Őt, mégpedig a főnöke személyében, akit történetesen szintén Dávidnak hívnak. A pár hónapok óta ápol harmonikus viszonyt, amit a gondtalan nyaralásuk képei is alátámasztanak.

Lauráék előbb a Balaton Soundon tették tiszteletüket, majd július közepén Horvátországba utaztak, hogy a tengerparton élvezzék egymás társaságát. A barátja mellett őszintén boldognak tűnő médiaceleb még augusztus elején is külföldön készült képeket posztolt az Instagram-oldalára, bár az nem derült ki belőlük, hogy ilyen hosszúra nyúlt a vakációjuk, vagy már csak a nosztalgia miatt kerültek ki a fotók.

Mindenesetre Laura még sohasem volt olyan merész, mint ezeken a képeken. Például smink nélkül is megmutatta magát (bezsebelve a jogos dicséreteket), de a fürdőruhás fotói vitték el igazán a prímet.

Az egyiken Laurát csak deréktól lefelé láthatjuk, a horvát tengerparton heverészve, és olyan aprócska, narancssárga bikinialsóban, hogy az alig takar valamit. A barna hajú szépség minden bizonnyal csak megszokásból vehette fel, hogy éppen legyen rajta alul is ruha, de attól még simán lebarnulhatott a combja és a dereka környékén.

Egy másik képen pedig a kedvesével mosolyog a kamerába, ezúttal fekete kétrészes fürdőruhát viselve. Ez már kissé szolidabb darab volt a narancssárga bikininél, de a felső része azért remekül kiemelte Laura gömbölyded melleit.