promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Durva: Tóth Gabit a földbe döngölte a magyar stand-upos, így még sosem mentek neki az énekesnőnek
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Bruti kegyetlenül őszinte szavakkal oltotta le Tóth Gabit, mindenki belepirult.

Tóth Gabi jelenleg az ország egyik legmegosztóbb híressége, hiszen rengetegen rajonganak érte a csodás hangja miatt, de bőven akadnak olyanok is, akik az utóbbi hónapokban elfordultak tőle és szinte megutálták őt, amiért „hirtelen” stílust váltott, és elkezdett nyomatni egy extrán magyaros, keresztény vonalat, hiszen ez egyesek szerint teljesen hiteltelenné tette őt – a feltételezett politikai szerepvállalását is számtalan kritika érte.

Nagyon sok támadást kapott az utóbbi időszakban Tóth Gabi, de ő eldöntötte, hogy inkább a szeretetre és a pozitív gondolatokra koncentrál, hiszen azokból is van bőven az életében a családja, barátai és a rengeteg rajongója által – de most olyan kritikát fogalmazott meg róla az ország egyik legismertebb stand-up komikusa, Bruti, hogy abban egyáltalán nem volt köszönet, hiszen fájdalmas helyekre szúrt a szavaival a humorista.

„Na megint kiről szóltak a hírek ma? Tóth Gabiról. Én tudom, hogy divat ez a celebp*csáskodás, meg ez a Kulcsár Edina vonal, hogy azt se tudom, ki a lóf*sz, de a héten minden napját el tudnám mondani, hogy mi történt vele. Gabi is felszállt erre a celebvonatra, a múltkor például a strandon meg akart halni, mert megcsípte egy darázs. Lepergett előtte az élete, már hívtak papot, meg feladták a kenetet, meg elbúcsúzott mindenkitől, végrendelet, mire kiderült, hogy nem is allergiás a nyomorultja. A nagy halál az meg el volt játszva ott a strandon, mindenki nézte, hogy: »A művésznő akkor most el fog hunyni? Mikor? Van még annyi idő, hogy a gyereknek elugrok lángosért? Mert éhes«. Szégyenszemre úgy kellett hazakullognia neki végül, élve. Ma meg... Van neki ez a régi beakadása, hogy jajj, hogy őt senki nem szereti, pedig ő már a Miniszterelnök úrnak is, már 2012-ben énekelt, a libsik meg amúgy is hagyják békén és fogadják el az ő értékrendjét... Gábor b*szdmeg, te meg az értékrended a lőtéri rühes kutyát nem érdekli, de tényleg. Csak az van, hogy a nép az utálja, amikor valaki hozzádörgölőzik a hatalomhoz, tudod? Ez így történelmileg így alakult nálunk, ne vedd a szívedre. Vagy ha igen, akkor meg keresztény vagy: bocsássál meg nekik”

– mondta Bruti a videójában.

Az biztos, hogy Bruti elég keményen nekiment Tóth Gabinak, hiszen a szavai már-már a megalázó kategóriát súrolják. Az eddigi visszajelzések alapján sokan osztják a véleményét, szóval ezzel a felvétellel ő lett egy bizonyos, Tóth Gabit nem igazán kedvelő réteg pillanatnyi szócsöve – az pedig egyelőre még kérdéses, hogy lesz-e folytatása az ügynek, illetve reagálni fog-e az énekesnő.

Itt lehet megnézni Bruti videóját Tóth Gabiról:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás