promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nagy bejelentést tett Michael Schumacher felesége – Komoly döntés, ha ezt tényleg meglépik
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Michael Schumacher állapotáról közben továbbra is vajmi keveset tudni.

A Forma–1 hétszeres világbajnoka még 2013. decemberében szenvedett súlyos síbalesetet a franciaországi Méribelben. A szemtanúk beszámolói szerint Schumacher két sípályát összekötő részen egy kőnek ütközött, majd egy sziklán landolt.

A kómából 2014. júniusában tudott felébredni, és az állapotáról jelenleg is vajmi keveset tudunk, szóval csak találgatások vannak.

Sokan azért is várták a Netflix tavaly bemutatott dokumentumfilmjét, hogy abból több információ kiderül majd, de nem így lett. A hétszeres Forma–1-es világbajnok magánéletét annyira védik, hogy semmi sem kerülhet belőle nyilvánosságra.

„Együtt élünk, folytatódik a terápia, és megteszünk mindent, hogy Michael jobban legyen. (…) Ő itt van, másmilyen, de velünk van és ez erőt ad mindannyiunknak”

- mondta akkor Corinna Schumacher a Netflix filmjében.

Az Origo számolt be arról sajtóhírek alapján, hogy Mallorcára teszi át székhelyét Corinna Schumacher és családja. Úgy néz ki azt látják a legjobban, hogy a pilótának is jót tenne egy kis környezetváltozás, ezért költöznek Spanyolország legnagyobb szigetére. Persze ebből kiindulva szárnyra keltek pletykák arról is, hogy már sokkal jobban van.

Az 54 ezer négyzetméteres terület a család egyik luxusnyaralója mellett terül el, és állítólag azt tervezik, hogy lótenyésztéssel foglalkoznak majd. A lenyűgöző ingatlan, a Villa Yasmin korábban a Real Madrid főnökéé, Florentino Pérezé volt. A két úszómedence mellett egy hatalmas kert, vendégvilla, lenyűgöző tengeri kilátás veszi körül a birtokot, melyen helikopter-leszálló is van.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás