promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Varga Viktor durván lejáratta magát, most rajta röhög a fél ország
Borítókép:  TV2 Play
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Varga Viktorról kellemetlen felvétel került ki.

A Pénzt vagy éveket szerdai adásában Varga Viktor és Szabó Dóri próbálták meg helyesen megtippelni vadidegen emberek életkorát, és elvinni a 10 millió forintos fődíjat a TV2 stúdiójából. Kasza Tibi műsorában azonban még nem történt olyan - és minden bizonnyal nem is fog -, hogy egy játékospáros minden fordulóban telitalálatot tudott volna lőni. A legtöbb esetben a játékosok mindent elveszítenek a döntőben, és legfeljebb egy kis vigaszdíjjal távoznak; olyan bónuszokkal, amelyeket egy vagy két jól sikerült forduló után bezsebeltek.

Dóri és Viktor sem jártak nagyobb sikerrel: bár két fordulóban is sikerült telitalálatot behúzniuk, a döntőben végül mindent elbuktak a garantált nyereményen kívül. Ráadásul Varga Viktor még azzal a tudattal is kénytelen volt elhagyni a stúdiót, hogy alaposan lejáratta magát az egész ország előtt. Az egyik fordulóban ugyanis a vendég életkora mellett azt is meg kellett fejteni, hogy melyik évben jött ki Trio Da da da című slágere. Viktor elkezdett számolni, hogy ha ő 1987-ben született, akkor most hány éves. Ezt azonban már nem tudta megmondani, és ezen Kasza Tibi később kíméletlenül poénkodott is.

Utoljára talán Fekete Pákónál láttunk olyat, hogy nem tudta, megmondani, hány éves. A didikirály annak idején Hajdú Péter műsorában, a Frizbi-ben csinált magából hülyét a műsorvezető, Ganxsta Zolee és a nézők előtt, ugyanis beismerte, hogy neki fogalma sincs arról, hogy hány éves.

„Én tényleg nem tudom...megszülettem, és azóta élek a Földön...”

- mondta a Frizbi-ben Pákó.

Mondani sem kell, hogy ez a Fekete Pákó és Ganxsta Zolee csörte, ami Hajdú Péter műsorában lezajlott, ez azóta is az internet egyik legparádésabb videója, amit érdemes megnézni:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás