promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Brutálisat hibázott Demcsák Zsuzsa és Köllő Babett, meglett a következménye
Borítókép:  TV2 Play
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Hatalmasat bukott Demcsák Zsuzsa és Köllő Babett.

A Pénzt vagy éveket hétfői adásában Demcsák Zsuzsa és Köllő Babett játszottak a 10 millió forintos főnyereményért, de végül hatalmasat buktak. Pedig a két műsorvezető eleinte jól játszott, kétszer is telitalálattal zártak egy-egy fordulót, de a végén mindent elbuktak.

Babett és Zsuzsa be se jutottak a döntőbe, mert a hatodik körben brutálisan rossz döntést hoztak. Megjelent a csinos, fiatal nő, Zsóka, akiről Babett azt mondta, hogy lehet 20 és 32 éves is. Végül utóbbira lőtték be a hölgy életkorát, és ezzel a balul sikerült tippelésükkel 12 évet és 7 millió 200 ezer forintot buktak el. Mint kiderült, Zsóka csak 20 éves volt, szóval Zsuzsáék több, mint 10 évet tévedtek.

Pedig Babett mindent bevetett, hogy alaposan szemügyre vegye a játékost, még be is hajolt kicsit a kamerába, hogy jobban lássa Zsóka nyakát. Ez volt az a pont, amikor a Sztárban sztár leszek mentora csalódást okozott Kasza Tibinek, ugyanis a műsorvezető azt remélte, hogy így megcsodálhatja Babett dekoltázsát, viszont a luxusfeleség ezúttal erkölcsösen volt felöltözve, nem volt kint semmije.

A Pénzt vagy éveket következő adásában Delhusa Gjon és Csepregi Éva próbálják meg jól megtippelni vadidegen emberek életkorát, de az adás előzeteséből úgy tűnik, Gjont inkább a flörtölés és az udvarlás fogja érdekelni, mint a 10 millió forint. A műsorban egyszercsak oda fog fordulni a Neoton Família énekesnőjéhez, megfogja a kezét és megkérdezi tőle, hogy

„mit csinálsz este hatkor?”.

Hogy Csepregi Éva hogy fog erre reagálni, és végül mennyi pénzzel tudnak távozni a TV2 stúdiójából, az este kiderül.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás