promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Zendaya melltartó nélkül fotózkodott, ezt még Tom Holland se bírta ki reakció nélkül
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Zendaya kifejezetten bevállalós képsorozatot készített.

Leginkább a Tom Holland-féle, nagy sikerű Pókember-szériának és az Eufória című meghökkentő sorozatnak köszönhetően jelenleg Zendaya a világ egyik legnagyobb sztárja, és ezt az is bizonyítja, hogy már több mint 146 millió követője van Instagramon. Ez főleg annak tudatában hatalmas dolog, hogy viszonylag ritkán posztol a platformra, ráadásul mindössze 25 éves, szóval előtte hever az egész világ.

Zendaya nevét lassan tényleg mindenhol ismerik, pedig még csak most kezdett bele igazán a karrierépítésbe felnőtt színésznőként, miután évekig szerepelt Bella Thorne mellett az Indul a risza! című Disney sorozatban. Nemrég hatalmas megtiszteltetés érte a hírességet, aki jelenleg együtt jár a Pókembert alakító Tom Hollanddal, ugyanis felkérték, hogy szerepeljen a legendás olasz Vogue magazin címlapján, ő pedig boldogan igent mondott.

Zendaya melltartó nélkül, erős sminkben pózolt a Vogue kedvéért, a végeredmény pedig egyszerűen csodálatos lett, hiszen csak úgy sugározza magából a nőiességet a fiatal színésznő, akiért milliók vannak oda – de nemcsak azért, mert elképesztően tehetséges, hanem azért is, mert nagyon dögös, és ezt remekül tükrözik a nemrég elkészült felvételek is.

Tom Holland és Zendaya elég jól titokban tudják tartani a kapcsolatuk részleteit, de néha náluk is be-becsusszan pár nyilvános „ömlengés”, és ez most is így történt, ugyanis a jóképű színész három darab szívecskés szemű szmájlit kommentelt szerelme posztjához, így még ő se bírta ki, hogy ne reagáljon valamit a szexi képekre, amik máris több millió kedvelést kaptak Instagramon.

Itt lehet megnézni Zendaya Vogue fotóit:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás