promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A magyar énekesnő 53 évesen vetkőzött le a Playboynak – máig megdönthetetlen rekordot állított fel
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Nem járt rosszul a magamutogatással, milliókat keresett vele.

Zalatnay Cini a magyar könnyűzenei élet egyik ikonikus alakja. A hatvanas években kezdte a pályáját, és óriási sikereket ért el a színpadon, a fiatalabb generáció számára mégis elsősorban onnan ismert, hogy két évtizede, 53 évesen levetkőzött a Playboy férfimagazin számára.

A 2001. júniusi szám szenzációja volt, a lapot háromszor kellett újranyomtatni, közel 90 ezer példány kelt el belőle. Ez lényegében azóta is megismételhetetlen rekord, ma már nincs olyan sztár, akire ennyien lennének kíváncsiak, ráadásul a papírújságok ideje is lassan meg van számlálva, illetve a Playboy magyar kiadása is megszűnt 2020-ban.

A Cininek becézett énekesnő a Playboy-fotózást többek között annak köszönhette, hogy nem idegenkedett kés alá feküdni. Tökéletesebbre szabatta a melleit, és valóban elképesztően vadítóan nézett ki vörös bugyiban és melltartóban – arról nem is beszélve, amikor megszabadult a fehérneműktől. Igazi MILF volt, abban az időben, amikor még magát a kifejezést sem ismertük.

A plasztikai sebészet már akkoriban is forint százezreket emésztett fel, Zalatnay azonban kétségkívül jól keresett az erotikus fotósorozattal. Pedig eredetileg azért kereste meg a magazint, hogy a frissen megjelent Vöröságyasok című könyvét reklámozza náluk, ők azonban más üzletet kínáltak számára.

„Kérdezték, mit szólnék ahhoz, ha fotóznának a lapba? Ez vicc? Ötvenhárom évesen erre kérnek? Vacilláltam, végül igent mondtam. Két kérésem volt, hogy csak azok a fotók jelenjenek meg, amikre rábólintok, és nem engedtem, hogy olyan mértékben retusáljanak, hogy ne ismerjenek meg az utcán”

– elevenítette fel később Cini a történteket a Borsnak. Az énekesnőnek a 2001-es év ettől eltekintve nem sikerült jól, hiszen abban az esztendőben petefészekrákot diagnosztizáltak nála, amelyből aztán szerencsésen kigyógyult.

Cini 10 százalékkal részesült minden eladott példányból, ami a lap 595 forintos akkori árát, illetve a fogyási számokat nézve jó üzletnek bizonyulhatott számára, akár 5,3 milliót is hozhatott neki a konyhára. Fotók a Femina oldalán, ha valaki nem emlékszik már rájuk.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás