promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Molnár Anikó visszatért a játékba: lefogyott, és ismét bombaformában őrjíti meg a férfiakat
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az egykori villalakó 105 kilóról indult, de ma újra jól érzi magát a bőrében.

Molnár Anikót két évtizede ismerhette meg Magyarország, 2003-ban ugyanis bekerült a Való Világ második szériájába, és kis híján meg is nyerte azt. Végül „ezüstérmes” lett a családi házat, Audit, 2 luxusutazást, valamint 1 éven keresztül havonta 1 millió forintos álomfizetést kapó Vitkó László mögött.

A férfinak tehát a pénz jutott, Anikónak pedig a hírnév, hiszen az idén szeptemberben már a 47. születésnapját ünneplő szőkeség még ma is benne van a hazai celebvilág körforgásában. 2004-ben Nagy Ő-ként szerepelt a tévében, többször is fotózták a Playboy magazin számára, illetve összejött a műsorvezető Bochkor Gáborral, ám az a románc nem tartott sokáig.

„Valahogy elkényelmesednek mellettem a pasik, mert örömmel főzök, mosok, kiszolgálom őket, és azt hiszik, ez alanyi jogon jár”

– mesélte nemrég Anikó a Blikknek, hozzátéve azt is, hogy általában ő kezdeményezi a szakításokat. Ma már nem szépfiúkat és milliárdosokat keres, hanem olyan férfit, aki társa lenne a mindennapokban, jóban-rosszban.

Civilként keresi a kenyerét, mégpedig annak köszönhetően, hogy korábban Los Angelesben sminkmesteri diplomát szerzett, illetve Hollywoodban megkezdte a smink- és maszkmesteri képzést.

Anikó sminktetoválóként dolgozik, és a napokban munkába menet csaknem félórás élő videóban jelentkezett be a kocsijából. Arról vallott, amiről már régóta és nagyon sokan kérdezték: hogyan sikerült lefogynia.

„Egyik diéta sem jó, illetve mindegyik jó. Ezen azt értem, hogy egyik diéta sem garantál eredményt addig, amíg nem tudjuk, mi okozza az elhízást. Én 7-8 éves koromtól 36 évesig rendszeresen sportoltam, utána viszont elvitt a munka, abbahagytam a mozgást, és erre fogtam a hízást”

– vázolta fel az induló helyzetet az egykori villalakó. Anikó egyébként 105 kiló volt a csúcson, és persze már nem érezte jól magát a bőrében. Aztán egy egészségügyben dolgozó vendége révén eljutott a megfelelő orvoshoz, akitől megtudta, hogy hajszálnyira van a cukorbetegségtől, és ez okozza nála a hízást.

A sportolást ilyen súllyal nem engedték számára, maradt a gyógyszeres kezelés és a napi hasi injekciózás. 10 hónap 28 kiló ment le róla, de már akkor nagyon boldog volt, amikor csak kétjegyű számot mutatott a mérleg.

Anikó végül 77-nél állt meg, de a 180 centis magasságához úgy már nagyon vékonynak érezte magát, sokan aggódtak is érte, hogy nincs-e valami baja. 80 kilónak gondolja az ideális tömegét, amihez képest most 86-on áll, de gyógyszert szed és diétázik, a vérképe tökéletes, és újra sportol is, amit nagyon élvez.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás